Újra megjelent az ebola

Ebolajárvány szedi áldozatait a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az afrikai ország északnyugati részén, Équateur tartományban már 17-en haltak bele a vérzéses lázzal járó betegségbe az egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint.

Újra megjelent az ebola Kongóban

A vírus hordozója még mindig nem ismert, a feltételezések szerint denevérek terjesztik. Az embert általában a fertőzött állattal való érintkezés útján betegíti meg, például fertőzött vadhús által.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a mostani a kilencedik ebolajárvány 1976 és azóta, hogy a betegséget először észlelték. A vírus az ország keleti felében található Ebola folyóról kapta a nevét, ahol az első eseteket jegyezték fel. A tárcát 21 megbetegedésről és 17 halottról tájékoztatták május 3-án. Közölték, hogy "nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetről" van szó - írja az MTI értesülése alapján a hvg.hu .

Újra megjelent az ebola, ebola ebolajárvány Kongói Demokratikus Köztársaság Kongó ebolavírus Afrika
Újra megjelent az ebola, de nem tudni, miért

A Kongói Demokratikus Köztársaságban kevesebb mint egy éve jelent meg legutóbb a kór , amelyben akkor nyolcan betegedtek meg, négyen közülük belehaltak a vérzéses lázba.

A vírus hordozója nem ismert

Az ország hatalmas, és a távoli tájakon az ebolás eseteket általában viszonylag könnyen el tudják szigetelni a hatóságok.

A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-2015-ben Nyugat-Afrikában. A járvány által leginkább sújtott három országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek az Egészségügyi Világszervezet.

Miért tér vissza újra és újra az ebola? Eddig legalább öt alkalommal vélték úgy az orvosok, hogy sikerült megszabadulni a modern kor egyik legszörnyűbb betegségétől, az Afrikában élők életét megkeserítő ebolától. Azonban a vírus újra és újra visszatér . A linkre kattintva kiderül, miért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.