Tovább szedi áldozatait a koronavírus

Tovább emelkedett az új koronavírus fertőzötteinek és halálos áldozatainak száma Kínában. A járvány még mindig elsősorban az ország középső részén fekvő Hupej tartományt sújtja - közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság.

Az új koronavírus a járvány kitörése óta csütörtök éjfélig több mint 31 ezer embert fertőzött meg Kínában. A betegek csaknem 71 százalékát a Hupej tartományból jelentették. Péntekre virradóra országszerte 73 új halálesetet jelentettek, így a járvány már több mint 630 életet követelt. Eközben a gyógyultak száma 387-tel összesen 1540-re emelkedett.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, ideiglenes kórház, fertőzöttek, halálesetek, Kína, Vuhan
Beteget látogat egy védőruházatot viselő orvos az átmenetileg kórházként használt szállodák egyikében, Vuhanban. Fotó: MTI/AP/Chinatopix

Vuhanban a legsúlyosabb a helyzet

A vírus okozta tüdőgyulladás-járvány tavaly decemberben jelent meg a Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban. A fertőzések gócpontjaként kezdettől egy helyi hús- és halpiacot emlegettek, ugyanis az első fertőzöttek közül sokan a piacon kaphatták el a betegséget. Azóta viszont megerősítették, hogy a legelsőként diagnosztizált fertőzött nem járt a hatóságok által január elején bezárt piacon, így a vírus eredetének kérdésére még mindig nem sikerült egyértelmű választ adni. A járvány továbbra is Vuhant sújtja a leginkább: az ország szárazföldi részén azonosított fertőzöttek több mint egyharmadát regisztrálták a január 23-án vesztegzár alá helyezett városban. A betegség halálozási aránya is itt a legmagasabb, 478-an ugyanis itt haltak meg.

Az új kínai koronavírus gyors terjedése aggasztja a szakértőket. Részletek itt!

Vuhanban csütörtökön elkészült a második olyan kórház, amelyet rohamtempóban, előregyártott elemekből építettek fel. Az újabb létesítmény 1600 páciens befogadására alkalmas. Az első ugyanilyen, 1000 beteg számára kialakított kórház már hétfőn megkezdte működését. Vuhanban egyébként több meglévő épületet is egészségügyi központtá alakítottak, hogy az enyhébb tünetekkel kezelt pácienseket elláthassák. Az ország többi részeiről több mint 10 ezer egészségügyi dolgozót küldtek a tartományba, ám további 2250 szakemberre lenne szükség - különösen a tüdőgondozás, az intenzív ellátás, valamint a fertőző betegségek kezelésének szakterületeiről. A tartomány vezetősége azt tanácsolja a kórházaknak, hogy a járvány súlyossága miatt ideiglenesen hívják vissza a jó egészségnek örvendő, nyugalmazott orvosokat és ápolókat.

Egyre több a beteg az óceánjárón

A Japánban, Jokohama partjainál karantén alá helyezett óceánjáró hajó további 41 utasánál állapították meg az újfajta koronavírus jelenlétét. Így már 61-re emelkedett a hajón a tüdőgyulladást okozó vírus fertőzöttjeinek száma. A fertőzéssel diagnosztizált utasokat - akik mind 20 és 80 év közötti felnőttek - Tokió és néhány közeli prefektúra kórházaiba szállítják. A minisztériumi közlés szerint még egyik fertőzött sem mutatja a koronavírus okozta betegség tüneteit.

Az újonnan fertőzöttnek nyilvánított utasok közül 21 japán, nyolc amerikai, öt-öt ausztrál és kanadai, illetve 1-1 Argentin és brit állampolgár van. Az óceánjáró fedélzetén 2666 utas és egy 1045 fős legénység tartózkodik, összesen 56 országból. Két hétig mindnyájuknak a kabinjaikban kell maradniuk. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tudomása szerint három magyar is dolgozik a tengerjárón.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra