Veszélyesebb, mint hitték: a műanyagot is felfalja ez a kórházi baktérium

A műtétekhez használt műanyag eszközöket is képes elfogyasztani egy kórházi fertőzést gyakran okozó szuperbaktérium.

Egy közelmúltban publikált tanulmány szerint a kórházakban rendszeresen fertőzéseket okozó egyik szuperbaktérium képes az orvosi beavatkozásokhoz használt műanyagból is táplálkozni. Ennek ismeretében még nagyobb veszélyt jelenthet, holott eddig is súlyos problémának tartották.

A Pseudomonas aeruginosa nevű baktériumfaj gyakran megtalálható kórházi környezetben, és potenciálisan halálos fertőzéseket okozhat a tüdőben, a húgyutakban és a vérben. A tudósok most egy kórházi beteg sebéből származó baktériumtörzset elemeztek, és felfedezték, hogy a baktérium egy meglepő trükköt alkalmaz azért, hogy hosszabb ideig fennmaradjon a bizonyos felületeken. Képes ugyanis felfalni a varratokban és implantátumokban használt biológiailag lebomló műanyagokat.

„Ezek szerint újra kell gondolnunk, hogyan élhetnek túl a kórokozók kórházi környezetben” – mondta Ronan McCarthy, a londoni Brunel Egyetem biomedicina professzora, a tanulmány vezető szerzője. A műanyagok potenciálisan táplálékul szolgálhatnak ezeknek a baktériumoknak, vagyis minden ilyen anyagot tartalmazó eszközön megtelepedhetnek és rongálhatják azt.

Azóta a baktérium több törzse rezisztens lett számos antibiotikummal szemben. Ezek a mikrobák szennyezhetik a katétereket és a lélegeztetőgépeket, így a P. aeruginosa gyakori ok a kórházban szerzett fertőzésekben, ami különösen nagy veszélyt jelent a legyengült szervezetű betegekre. A P. aeruginosa világszerte évente körülbelül 559 ezer halálesethez köthető, amelyek többsége az antimikrobiális rezisztenciával hozható összefüggésbe.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.