Rusvai: hónapokkal a fertőzés után is jelentkezhetnek tünetek

Az új koronavírus a tinédzserek szervezetére is veszélyes, az úgynevezett poszt-covidos tünetek náluk is sokszor hónapokkal, vagy akár egy évvel a fertőzés után jelentkeznek - mondta el Rusvai Miklós víruskutató.

Orbán Viktor miniszterelnök április végén jelentette be, hogy a 16-18 évesek is megkaphatják a Pfizer/BioNTech vakcináját, a tinédzserek oltása pedig már el is kezdődött. A korosztály csaknem fele, több mint 90 ezer fiatal már regisztrált a vakcináért, az ő oltásuk jövő keddig tart majd. Rusvai Miklós víruskutató az Euronews cikkében is felhívta a figyelmet: a kórokozó a fiatalabb korosztályra is veszélyt jelenthet, fontos ezért, hogy minél többen megkaphassák a vakcinák egyikét.

Ilyen lehet a hosszú COVID a gyerekeknél Noha jelenlegi ismereteink szerint az új koronavírus kisgyerekeknél ritkán okoz súlyos megbetegedést, vagy elhúzódó egészségügyi panaszokat, egy brit nő nemrég elmesélte, hogyan keserítik meg életüket a SARS-CoV-2 után gyerekeknél hátramaradt tünetek. Kattintson a részletekért!

Őszre minden iskoláskorút be lehetne oltani

Rusvai Miklós szerint őszre, a következő iskolaév kezdetéig már a fiatalabb korosztály is megkaphatja az oltást. "Vélhetőleg egyre lejjebb csúszik majd ez a korhatár, tehát a 16-18 évesek után jön majd a 12-15 éves korosztály. Őket oltják már az Egyesült Államokban, Izraelben, Kanadában, tehát megfelelő tapasztalattal rendelkezünk majd, mire nálunk is elkezdődik az oltásuk" - nyilatkozta a portálnak a virológus. Hozzátette: kísérleti csoportokon már folyik a 6-11 éves korosztály oltása is, így valószínűleg az őszi tanévkezdésre valamennyi iskoláskorú fiatalt be lehetne oltani.

A virológus szerint őszre minden iskoláskorút be lehetne oltani. Fotó: Getty Images
A virológus szerint őszre minden iskoláskorút be lehetne oltani. Fotó: Getty Images

Mint mondta, a vírus a fiatalok szervezetére sem közömbös, az úgynevezett poszt-Covidos tünetek pedig sokszor hónapokkal a fertőzés átvészelése után jönnek elő. "Ha enyhe, vagy akár tünetmentes fertőzésen is átesnek, akkor is a későbbiekben ennek hosszú távú következményei lehetnek. Látjuk a poszt-Covidos vagy long-Covidos betegeken, hogy sokszor hónapokkal vagy akár egy évvel a fertőzés átvészelése után jönnek elő a tüntetek" - hangsúlyozta a virológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.