Örömhír: a Szputnyik vakcinát év végéig engedélyezheti a WHO

Az oroszok nem nagyon törték magukat, hogy megfelelően igazolják a vakcinájuk hatásosságát.

Oroszország arra számít, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) év végéig engedélyeztetheti a Szputnyik vakcinát - írta a Bloomberg . Erről az orosz RDIF alap vezetője számolt be a lapnak, hozzátéve, hogy még néhány bürokratikus folyamat hátra van az engedélyeztetési eljárásban.

aurora
Az orosz címer és a Szputnyik vakcina. Fotó: Getty Images

Nem bajlódtak a papírokkal

Korábban a WHO még arról számolt be, hogy az orosz Szputnyik vakcina engedélyezéséhez leadott dokumentumok hiányosak , emiatt nem tudni pontos dátumot, mikor tudják azt engedélyezni. Szakértői kritika nem érte a vakcinát, csak a dokumentációval voltak gondok, emelte ki az orosz hivatalnok. A vakcina gyártásáért felelős alap vezetője azt is elmondta, hogy nincs semmi késedelem a Szputnyik második dózisának szállításában, abból már 100 millió embernek elég adagot szállítottak le középjövedelmű országok számára. Korábban voltak a gyártásban késések, de azok mára teljesen helyreálltak.

Több mint 90 százalékos hatékonyságot mutatnak az orosz vakcinák (köztük az itthon is használt Szputnyik V) az új koronavírus delta és delta plusz változatával szemben - közölte Alekszandr Szemjonov, az orosz fogyasztóvédelem jekatyerinburgi Vektor vírusfertőzés-kutató intézetének vezetője.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra