Orbán: első az emberélet

Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírussal kapcsolatban többek között elmondta, hogy a népegészségügyi hatásait fontosabbnak tartja, mint a gazdaságit.

Miután Orbán Viktor miniszterelnök tegnap este Facebook-oldalán jelentette be , hogy immáron Magyarországon is van két koronavírussal fertőzött ember, megígérte, hogy az operatív törzs minden nap délben ülésezni fog, utána pedig sajtótájékoztatón közlik az aktuális tudnivalókat.

A tájékoztatón elhangzott, hogy itthon továbbra is két betegnek pozitív a tesztje, emellett 24 embert tartanak karanténban és 230 mintavétel van folyamatban. A miniszterelnök ezek után általánosabb információkat osztott meg a vírusról és a kialakult járványról. Mint elmondta, Magyarországon egyelőre egyedi eseteket kezelnek, ez az első szint, a következőre akkor lépünk, ha már gócpontok is kialakulnak. A koronavírus-járvány két veszélyt rejt magában: népegészségügyit és gazdaságit, az operatív törzs pedig az emberéletek védelmével foglalkozik, mert ezt tartják fontosabbnak.

A tömegrendezvényekkel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy egyelőre a szervezőkre bízzák, megtartják-e ezeket az eseményeket. A március 15-ei rendezvények esetleges lefújásáról később döntenek.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) az operatív törzs ülésén a Belügyminisztériumban 2020. március 5-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Orbán Viktor az operatív törzs ülésén a Belügyminisztériumban. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a hatékony védekezés mindenki részéről kíván erőfeszítéseket. A kormánytól például azt követeli meg a mostani helyzet, hogy biztosítsák a védekezési munkához szükséges forrásokat. Mint mondta, a vírus elleni küzdelemnek nem lesz anyagi akadálya.

A miniszterelnök azt kéri, mindenki legyen megértő akkor is, ha azt tapasztalja, hogy a vírus elleni harc kényelmetlenséggel is jár. Most a józan ész diktálja a szabályokat - mutatott rá.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a két iráni diák február 22-én érkezett vissza Magyarországra. Két nappal később, tehát február 24-én jelezték a Semmelweis Egyetem felé, hogy "bizonyos panaszaik vannak", majd az egyetem üzemorvosával találkoztak, és ezek után tegnap helyezték őket karanténba, illetve vettek le tőlük mintát a koronavírus-teszthez. Kiderült az is, hogy a másik iráni diák a gödöllői Szent István Egyetem diákja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra