Orbán: a szakemberek támogatják a negyedik oltást

A negyedik oltás felvételét is támogatják a szakemberek, amire Magyarországon is lesz lehetőség - mondta el a szokásos Orbán Viktor. A miniszterelnök azt is bejelentette: januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap.

A szakemberek azt javasolták a kormánynak, hogy támogassa a negyedik oltás felvételét. Ezt a háziorvosával folytatott konzultáció után bárki megteheti - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Omikron: erre figyelmeztet a WHO A jelenlegi adatok alapján az európai lakosság több mint fele várhatóan megfertőződik a koronavírus omikron variánsával a következő 6-8 hétben - mondta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai részlegének vezetője kedden.

Orbán Viktor mindenkit a vakcina felvételére biztatva arról beszélt, hogy már a harmadik oltás nagyon erősen növeli a védettséget, utána pedig négy hónappal lehet, hat hónappal pedig javasolt a negyedik dózis beadatása. Megemlítette: a tavalyi "már majdnem olyan karácsony volt, amilyet elképzel az ember", hiszen itt volt ugyan a vírus árnyéka, de már összejöhettek a családok. Hozzátette: még nem érezhetjük úgy, hogy túl vagyunk a járványon.

Januárban minden hétvégén lesz oltási akciónap

Orbán Viktor jelezte: csütörtökön, pénteken és szombaton lehet időpontfoglalás nélkül felvenni az oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben. Csütörtökön és pénteken 14 és 18 óra között, szombaton pedig 10 és 18 óra között van erre lehetőség, továbbá a háziorvosok is fognak tartani valamelyik hétvégi napon, a szokásos rendelésen túl oltást. Az állam, a közigazgatás, az egészségügyi rendszer készen áll arra, hogy mindenkit beoltsanak; kétmilliónál több Pfizer- és 700 ezer Moderna-vakcina áll rendelkezésre - tette hozzá.

Az oltási akció országszerte folytatódik. MTI/Balogh Zoltán
Az oltási akció országszerte folytatódik. MTI/Balogh Zoltán

Kifejtette: az új variáns, az omikron minden orvosszakértő szerint gyengébb, mint az előző, a delta, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene védekeznünk. Hozzátette: "van a kezünkben egy aduász", amely mindkét variáns ellen jó, az oltás. A miniszterelnök mindenkit arra biztatott, hogy vegye fel az oltást, "ha kettőt vett föl, vegye föl a harmadikat", a szülők pedig fontolják meg a gyermekek beoltatását. Megjegyezte: a karantén hossza tíz napról hétre csökken, negatív teszttel pedig öt nap után elhagyható.

A tegnapi nap során 8921 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak és elhunyt 73 beteg .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.