Németországot is elkerülte az influenzajárvány

Az elmúlt évtizedek legenyhébb influenzaszenzonja zajlott Németországban.

Nagyrészt a pandémia elleni intézkedéseknek köszönhetően évtizedek óta a legenyhébb influenzaszenzonja zajlott Németországban, eddig mindössze 519 esetben igazolták a vírus jelenlétét. A Robert Koch Intézet (RKI) influenza-munkacsoportjának adatai alapján ez a szám az influenzahullám kezdetének hivatalos kritériumait sem teljesíti.

Elmaradt az influenzaszezon

"Egyáltalán nem volt influenzajárvány ebben a szezonban" - fogalmazott az RKI szóvivője.

Azóta, hogy a munkacsoport 1992-ben elkezdte az adatok rögzítését, ez idén fordult elő első ízben. Az északi félteke legtöbb országában szintén elmaradt az éves influenzajárvány.

Az RKI jelentése szerint az országban összesen 13 halálesetet lehet laboratóriumi vizsgálat alapján az influenza idei hullámához kötni.

Rekordalacsony volt az influenzás megbetegedések száma Németországban. Fotó: Getty Images
Rekordalacsony volt az influenzás megbetegedések száma Németországban. Fotó: Getty Images

Minden korábbi influenzaszezonban több száz haláleset történt, a 2017-18-as súlyos járványban majdnem 1700. Mivel ezek csak a laborvizsgálattal igazolt esetek, a valós szám ennél biztosan magasabb. A 2017-18-as influenzajárvány valódi halálos áldozatainak száma nagyjából 25 ezer lehetett Németországban az RKI becslése alapján. Az influenzaszezon elmaradásának fő oka az új típusú koronavírus terjedésének megfékezésére hozott intézkedések sora lehet.

A gondosabb higiéné, a maszkviselés, a szociális távolságtartás, a szobák szellőztetése, az otthonról végzett munka, az iskolák időszakos bezárása mind hozzájárult, hogy a világ számos országában történelmi mélypontot értek el az influenza esetszámai - írta az RKI.

A szokásosnál nagyobb volt az érdeklődés az influenza elleni védőoltás iránt is, ami a koronavírus-járványnak és a vakcinákról szóló vitáknak köszönhető. A németországi egészségügyi adatok szerint márciustól decemberig mintegy 3,5 millióval több influenzaoltást adtak be, mint az előző év ugyanezen időszakában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!