Nehéz lesz megállítani az ebolát

Ha nem állítják meg a járványt, akkor az ebola továbbra is terjedni fog, jóval agresszívabbá válik, és még költségesebb lesz a leküzdése - véli Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

A Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Kivu és Ituri tartományaiban pusztító ebolajárványba eddig több mint 1200-an haltak bele, és körülbelül 1700 bizonyítottan ebolás esetről tudni jelenleg. Az ország eddigi leghalálosabb ebolajárványát hivatalosan tavaly augusztus 1-jén hirdették ki az említett tartományokban. A WHO ezért határozottabb fellépést sürget a betegség megfékezése érdekében.

ebola, ebolajárvány, fertőző betegségek, oltás, védőoltás, malária, gyermekbénulás, kanyaró,
Egyre agresszívabbá válhat az ebola, így még költségesebb lehet a leküzdése. Fotó: 123rf

"Nemcsak egy vírus ellen küzdünk"

Az ebola megállítására irányuló törekvéseket azonban az egészségügyi intézmények ellen irányuló fegyveres támadások is hátráltatják. Márciusban például a WHO egyik járványügyi szakembere, Richard Valery Mouzoko is életét vesztette egy ilyen támadásban. "Nemcsak egy vírus ellen, hanem a bizonytalanság, az erőszak, a félretájékoztatás és a járvány átpolitizálása ellen is küzdünk" - mondta a főigazgató.

A nehézségek ellenére több mint 120 ezer embert sikerült beoltaniuk a betegség ellen. Az oltóanyagot az eddigi leghalálosabb, a Nyugat-Afrikában 2014 és 2015 között több mint 11 ezer emberéletet követelő ebolajárványt követően fejlesztettek ki sürgősségi jelleggel. A vakcina eddig 97 százalékos hatékonyságot mutatott.

A kanyaró és a malária ellen is lépni kell

Kanyaró: 34 ezren fertőződtek meg - részletek itt!

A WHO főigazgatója az egyéb halálos betegségek - például a fertőző gyermekbénulás, a kanyaró és a malária - elleni küzdelmet is fontosnak tartja. Mint mondta, az első maláriaellenes nemzeti oltókampányokat a múlt hónapban indították el Malawiban és Ghánában. Tedrosz egyúttal bejelentette egy olyan WHO-osztály létrehozását, amelynek az lesz a feladata, hogy felkészítse a kormányokat a jövőbeni egészségügyi vészhelyzetekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.