Néhány érdekes tudnivaló a fertőzésekről

Gyerekkorban a betegségeknek általában természetes velejárója a láz, de vajon az idősebbek miért nem lázasodnak be olyan gyakran?

Az immunrendszer nem működik olyan hatékonyan idősebb korban, mint gyermek- és fiatalkorban. A szervezet fertőzésekre adott válaszreakciói már nem olyan hevesek. A 65 év felettiek 20 százaléka egyáltalán nem lázasodik be, még bakteriális fertőzés esetén sem, pedig a mikrobák okozta fertőző betegségek felelősek a legtöbb időskori halálesetért.

Szuperbaktériumok A mikrobák mikroszkopikus méretű organizmusok, amelyek mindenütt jelen vannak. Sokan közülük betegségeket okoznak, mások pedig elengedhetetlenek az élethez. Fajtái: baktériumok, vírusok, gombák és protozoák.

A baktériumok mindössze egyetlen sejtből állnak és kevesebb, mint egy százalékuk okoz betegségeket emberekben. Az emberi bélrendszerben rengeteg ártalmatlan baktérium él, és a sajtokat és joghurtokat is erjesztőbaktériumok segítségével állítják elő.

Egyes baktériumok veszélyes mérgeket termelnek. A botulizmus például, ami az ételmérgezés egyik súlyos formája, szintén bakteriális betegség, amelyet a baktérium által termelt toxinok váltanak ki. Persze a bakteriális toxinok legtöbbjét már semlegesíteni tudjuk oltások segítségével.

A vírusok a legapróbb mikrobák. Van, hogy mindössze egyetlen molekulából állnak, ami a vírus génjeit tartalmazza, sokszor ezt egy fehérjeburok védi. A legtöbb vírus kórokozó. A vírusok megtámadják az egészséges sejteket, majd szaporodni kezdenek.

A gombáknak is millió fajtáját ismerjük. Rengeteg gombafajta él az emberi szervezetben, de a legtöbb ártalmatlan. Mindössze a most ismert gombafajok fele okoz megbetegedést emberekben. A penicillin és más antibiotikumok, amelyek segíthetnek elpusztítani a baktériumokat, szintén gombából készülnek.

A protozoák mikroszkopikus méretű egysejtűek, amelyek rendszerint kórokozó hatásúak emberekben. A malária például egy protozoa által okozott betegség.

A betegségek terjedésének rengeteg formája van: cseppfertőzés, szexuális út, csókolózás, érintés. Különböző állatok, például kutyák, macskák és szúnyogok is terjeszthetik a kórokozókat.

Tévhit, hogy a védőoltás legyengíti a szervezetet!A különböző kórokozók ellen természetesen és mesterségesen is védekezhetünk. Születésünk előtt édesanyánktól örököljük a természetes immunfunkciókat. Életünk során immunrendszerünk saját maga is igyekszik védekezni a különböző betegségek ellen. Mesterséges védettséget pedig oltások segítségével szerezhetünk.

A mikrobák által kiváltott betegségek három csoportba oszthatók: akut fertőzések, krónikus fertőzések és látens fertőzések. A megfázás például akut betegség, míg a Hepatitis C egy krónikus vírusos eredetű megbetegedés.

A kézmosás hatékony megelőzési módja a fertőzéseknek, kezünk ugyanis könnyen a mikrobák melegágya lehet, ha nem vigyázunk.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.