Mutálódik a madárinfluenza vírusa?

Egy kínai kutatóorvos szerint a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusa a mutáció jeleit mutatja.

Egy kínai kutatóorvos szerint a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusa a mutáció jeleit mutatja: a fertőzött emberek számára egyre inkább halálossá válik, ha a betegek nem kapnak időben megfelelő kezelést.

Csong Nan-san (Zhong Nanshan), a légzőszervi betegségek szakértője pekingi nyilatkozatában hangsúlyozta: főleg akkor kell az emberi megbetegedéseket különös körültekintéssel kezelni, amikor a "hagyományos" influenza is járványos méreteket ölt.

"Ha a madárinfluenza és az emberi influenza vírusa egyszerre jelenik meg, úgy nagyobb az állatbetegség emberivé alakulásának esélye. Ezért kell rendkívüli éberséget tanúsítanunk márciusban" - idézi a kutatót a Ming Pao című napilap.

Csong megállapította, hogy a veszélyes kór tavalyi és idei halálos áldozatai a szegények közül kerültek ki, ezért nem kaptak idejekorán orvosi segítséget.

Kínában idén hárman haltak meg madárinfluenzában, a fertőzést minden bizonnyal beteg baromfi okozta. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint nincs bizonyíték arra, hogy a vírus emberről emberre terjedt volna.

Noha a félelmetes H5N1-gyel 2003 óta mindösszesen 368-an fertőződtek meg világszerte, a betegség halálozási aránya riasztó: 234-en vesztették életüket madárinfluenzában. A szakértők már évekkel ezelőtt figyelmeztettek, hogy - ha a kórokozó genetikai mutáción esik át, ezáltal képessé válik az emberi populáción belül fertőzni - hatalmas világjárványt okozhat, amelynek során milliók veszthetik életüket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?