Módosított sejtekkel legyőzhető a HIV-vírus

Amerikai tudósok egereken végzett kísérletek során most először mutatták ki, hogy a módosított emberi őssejt képes legyőzni a HIV-vírust élő emberi szövetben.

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem munkacsoportjának már korábban sikerült bebizonyítania, hogy létre lehet hozni olyan sejteket, amelyek megkeresik és elpusztítják a HIV-vírust , de azt csak nemrégiben igazolták, hogy mindez élő szervezetben is lehetséges.

A PLoS Pathogens online folyóiratban április 12-én megjelent hír szerint a kutatók eredményei megerősítik azt a reményt, hogy az emberi őssejtből olyan sejteket lehet előállítani, amelyek célba veszik és elpusztítják a HIV-hez hasonló vírusokat, így tehát a jövőben az immunválasz módosítása révén lehetővé válik a vírusfertőzések leküzdése. A tudósok előtt azonban még sok munka áll, míg az egerekben lezajló folyamatokat emberben is megismételhetik.

A kutatást vezető adjunktus, Scott G. Kitchen nagy reményeket fűz a sikeres őssejtkísérlet folytatásához, ugyanakkor kiemelte, ez még csak "az első lépés afelé, hogy hatékonyabban közelíthessük meg az emberi T-sejtek hibás válaszának kijavítását - ez okozza ugyanis, hogy a HIV-vírus fennmarad a fertőzött emberek szervezetében".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!