Megváltoztatta az embereket a járvány

A koronavírus-járvány miatt sokakban a mai napig ott van a megbetegedéstől és a gazdasági válságtól való félelem. De egyesek anyagi helyzetére, energiaszintjére és általános hangulatára is jelentősen rányomta a bélyegét az elmúlt egy év.

Az olasz lakosság szegényebbnek, dühösebbnek és fáradtabbnak érzi magát, mint egy évvel ezelőtt, az első zárlat elrendelését megelőzően - derült ki egy friss felmérésből. Az Istat statisztikai hivatal számai szerint a koronavírus-járvány következtében a 60 milliós lakosság 9,4 százaléka süllyedt mélyszegénységbe, ami a több mint kétszerese a 2010-ben regisztrált aránynak. A Coldiretti termelői szövetség pedig egyenesen "gazdasági katasztrófának" nevezte a 2020 márciusa és 2021 márciusa közötti időszakot, számításaik szerint ugyanis több mint 450 ezer vállalkozást fenyeget csőd, ezzel pedig 2 millió munkahely került veszélybe. Az olaszok kevesebb mint 29 százaléka látja csak úgy, hogy a következő öt évben jobbra fordulhat az élete.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus járványhelyzet
Szegénység, fáradtság és düh uralkodik jelenleg. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Így változott a közhangulat

Kutatások szerint az olaszok kezdeti félelmét és elkeseredését az elmúlt egy év alatt fáradtság és harag váltotta fel. Az Ansa hírügynökség például arról számolt be, hogy koronavírus -járvány - tavaly március 10-étől számított - első 50 napja teljesen kifordította magából Olaszországot. Az olaszok úgy nyilatkoznak erről, hogy soha nem fogják elfelejteni a hirtelen, estéről reggelre lezárt városokat, a teljesen üres utcákat és tereket, az utakat eltorlaszoló rendőri ellenőrzőpontokat, a balkonokon tartott közös koncerteket, az egészségügyi dolgozóknak szánt tapsot, a koporsókat szállító kamionsorokat, illetve az élelmiszerboltok előtti sorbanállást.

Az elmúlt egy év dióhéjban

Az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte tavaly március 9-én este jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt az egész országot zárlat alá helyezik. Az olaszok csak a belügyminisztérium honlapjáról letöltött engedéllyel hagyhatták el otthonaikat - kivételt egyedül az élelmiszervásárlás és a kutyasétáltatás jelentett. Leállt az oktatás, a kereskedelem és a vendéglátás, de még a gyárak is bezártak. Olaszország volt az első európai ország, amely teljesen leállt. A karantén egészen május 18-áig tartott, majd fokozatosan enyhítették a korlátozásokat.

Az újabb szigorítás októbertől kezdődött, majd a karácsonyi ünnepekre ismét lezárták az országot. Azóta, ahol lehetett, enyhítettek, de jelenleg Olaszország több mint fele ismét részleges vagy teljes zárlat alatt van. Toszkánában például januárban újranyitották a múzeumokat, ám most ismét zárva vannak. Olaszországban egyébként eddig több mint 3 millió embert fertőzött meg és mintegy 101 ezer áldozatot szedett az új típusú koronavírus . A betegségben elhunytak átlagéletkora 82 év volt, a nők közötti, 85 év feletti várható élettartam pedig a 82,3 évre esett vissza. Fontos változás ugyanakkor az is, hogy a tavaly még többnyire szkeptikus olaszoknak ma már 65 százaléka minél előbb be akarja magát oltatni.

Koronavírus: 3 hét alatt ennyit romlott a hazai helyzet - kattintson!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!