Magyar áttörés a szuperbaktériumokkal szemben

A Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatói olyan új antibiotikum-molekulákat fejlesztettek ki, amelyek az eddigi laboratóriumi vizsgálatok alapján hatásosak lehetnek az MRSA-fertőzéssel szemben.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézetében Pál Csaba kutatócsoportja olyan antibiotikum-molekulák fejlesztésén dolgozik, amelyek hatékonyak lehetnek a " szuperbaktériumok " ellen. A kutatók olyan új antibiotikumjelöltek létrehozásában értek el eredményeket, amelyek hatékonyak az MRSA-fertőzéssel szemben, amelyet a methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus baktérium, röviden MRSA okoz. Kutatásuk eredményeit a Plos Biology című szaklap hasábjain publikálták októberben.

Az egyik leghalálosabb kórokozó

Az MRSA az egyik legveszélyesebb kórokozó Európában, így Magyarországon is. Vannak országok, ahol több fertőzést, illetve gyakran halálos kimenetelű megbetegedést okoz, mint bármely más fertőző betegség együttvéve. Egyes becslések szerint a kapcsolódó globális egészségügyi költségek elérik az évi 5 milliárd dollárt - írják a beszámolóban, hozzátéve, hogy a jelenleg a piacon lévő és fejlesztés alatt álló antibiotikumok nem kínálnak kielégítő megoldást, mivel az MRSA rendkívül gyorsan alkalmazkodik az új antibiotikumokhoz.

A két új antibiotikum-jelölt laboratóriumi körülmények között hatékonyan irtotta az összes vizsgált MRSA-változatot. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images
A két új antibiotikumjelölt laboratóriumi körülmények között hatékonyan irtotta az összes vizsgált MRSA-változatot. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Szabadalmaztatják a felfedezésüket

A kutatók Lucija Peterlinnel (Ljubljanai Egyetem) szoros szakmai együttműködésben két, minőségileg új antibiotikumjelöltet hoztak létre, melyeket ULD1-nek és ULD2-nek kereszteltek el. E molekulák különlegessége, hogy több célpontjuk is van a bakteriális sejten belül, ezért az ellenálló képesség kialakulása minimális. "Az előzetes, egereken végzett kísérletek azt mutatják, hogy az ULD1 és az ULD2 az MRSA-bőrfertőzésekkel szemben különösen hatékonyak, ugyanakkor az emberi sejtekre sincsenek károsító hatással. Pál Csaba, Nyerges Ákos és munkatársaik igazolták, hogy a piacon lévő vagy jelenleg is fejlesztés alatt álló antibiotikumok az MRSA számos genetikai változatával szemben nem hatékonyak. Ezzel szöges ellentétben az ULD1 és az ULD2 laboratóriumi körülmények között hatékonyan irtotta az összes vizsgált változatot. Ezért e molekulacsalád nemzetközi szabadalmaztatási eljárása elkezdődött" - szerepel a közleményben.

A következő nagy lépés a klinikai tesztek elindítása lesz, és talán megszülethet egy olyan antibiotikum , amely lépéselőnyt adhat a baktériumokkal való világméretű versenyfutásban. A gyakran és indokolatlanul alkalmazott antibiotikumok komoly kihívás elé állítják az egészségügyet. Olyan, többféle antibiotikummal szemben ellenálló, multirezisztens baktériumok terjedtek el, amelyek számos halálesetért felelősek világszerte. A bakteriális fertőzések kialakulásának gócpontjai a kórházak és az egészségügyi intézmények, ezekben jelentős az antibiotikumhasználat, és a betegek között is könnyen képesek terjedni a kórokozók - írják a beszámolóban.

Baktériumfertőzés: "több áldozata lesz, mint a ráknak" "Ezek már a maguk szintjén most is világjárványt okoznak. A legtöbb amr baktérium elsősorban kórházakban, legyengült betegekben okoz fertőzést, de léteznek már olyan hipervirulens baktériumok, melyek az egészséges felnőtt emberek körében is sok áldozatot szednek" - mondta Dr. Szabó Dóra, az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója. Az ismert mikrobiológussal mindezeken túl székletbankokról, poop-partikról, posztbiotikumokról és a koronavírus-járvány miatti fertőtlenítéshullám következményeiről is beszélgettünk. Kattintson interjúnkért.

Évi 700 ezer haláleset

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ felmérése alapján 2017-ben Európában a multirezisztens kórokozók az intenzív osztályokra kerülő betegek 8,3 százalékánál okoztak tüdőgyulladást, illetve véráram- vagy húgyúti fertőzéseket. A kezelés elhúzódása miatti többletköltségeken túl ezek a fertőzések nagyon gyakran a betegek halálával végződnek - a WHO 2019-es adatai szerint ez évente 700 ezer halálesetet jelent. Becslések szerint ez a szám a jövőben olyan mértékben növekedhet, hogy 2050-re a rákos megbetegedéseknél is több halálos áldozatot követelhetnek a rezisztens fertőzések. A rezisztencia problémája Magyarországot is érinti. A hazai kórházakban a leggyakoribb az Acinetobacter baumannii, a Klebsiella pneumoniae, a Pseudomonas aeruginosa, valamint az MRSA általi fertőzés, amely a rezisztens szuperbaktériumok közismert példája.

Égető szükség van új antibiotikumokra

A kialakult súlyos krízishelyzetben - a globális szemléletváltás mellett - égető szükség lenne új, hatékony antibiotikumok fejlesztésére, ez a folyamat azonban az elmúlt években jelentősen lelassult. Mivel a baktériumok rendkívül gyorsan képesek ellenállóvá válni, az új antibiotikumok a piacra kerülést követően rövid időn belül vagy gyakran már a tesztelési folyamat során hatástalannak bizonyulnak. Mivel a fejlesztési folyamatba fektetett rengeteg idő és pénz nem térül meg, a gyógyszergyárak egyre kevésbé érdekeltek az antibiotikumfejlesztésben, és néhány vállalat - például a Novartis és a Sanofi - már teljesen fel is hagyott az ilyen irányú kutatásokkal.

Amennyiben a fejlesztési folyamat legelejét körültekintőbben végeznénk, nagyobb eséllyel találhatnánk olyan szereket, amelyek hosszabb ideig hatékonyak maradnak - mutatnak rá a szegedi kutatók. Ehhez a molekulák újszerű, racionális tervezésére van szükség. A tervezés és a szerkezet módosítása által létrehozhatók olyan specifikus molekulák, amelyekkel szemben a rezisztencia kialakítása nehézkesebb lehet a baktériumok számára. Mint írják, a közeljövőben induló Nemzeti Biotechnológiai Laboratórium támogatása révén lehető vált újabb, még hatékonyabb antibiotikumjelöltek fejlesztése, az ígéretes molekulák további tesztelése. A végső cél, hogy a molekulák értékesíthetők legyenek a nemzetközileg is jelentős gyógyszerfejlesztő cégek számára.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra