Madárinfluenza jelent meg Békés megyében

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy pulykákat tartó Békés megyei gazdaságban, a hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

A szaktárca a közleményben szerint a kimutatott szerotípus (H5N8) miatt még sosem fordult elő emberi megbetegedés. A madárinfluenza vírus elterjedésének megakadályozása érdekében 9000 pulykát, a tótkomlósi gazdaság teljes állományát leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei, a gazdaság állami kártalanítást kap. Ezt az egészséges állományok védelme és az exportképesség fenntartása érdekében már a gyanú alapján megkezdte a hatóság.

pulyka
Válságtervet léptetnek életbe. A H5N8 még sohasem terjedt át emberre

A szakemberek a gazdaság körüli 3 kilométer sugarú védőkörzetben és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében szállítási korlátozásokat is bevezetnek.

A korlátozások a 3 kilométeres védőkörzeten belül Tótkomlóst és Nagyért érintik, a 10 kilométeres körben pedig Békéssámsont, Kaszapert, Végegyházát, Mezőhegyest, Nagyért, Ambrózfalvát, Pitvarost, Csanádalbertit, ahol a teljes belterületre és a külterületre részben vagy egészben kiterjed. Kardoskúton, Nagybánhegyesen, Mezőkovácsházán, Királyhegyesen és Makón csak a külterületek érintettek részben vagy egészen.

A veszélyeztetett területeken - ahol tipikusan, nagy létszámban baromfit tartanak, továbbá a Ramsari Egyezményben meghatározott vizes élőhelyeken és környezetükben - a gazdaságok általános járványvédelmi intézkedéseit az országos főállatorvos utasítására zárt tartással kell kiegészíteni. A zárt tartás szabályai szerint az állatokat a vadon élő madaraktól védett helyen kell etetni és itatni.

Az influenza vírusos megbetegedés, amelyet láz, orrfolyás, köhögés, fejfájás, rossz közérzet, az orr és a légutak nyálkahártyájának duzzanata jellemez. Az influenzavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek. Madaraktól nem kapjuk el. Részletek!

A közlemény emlékeztet arra, hogy a H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon hosszú járványmentes időszakot követően utoljára 2015 februárjában kellett megküzdeni ezzel a betegséggel.

A gazdasági károk minimalizálása érdekében az országos főállatorvos kezdeményezte az Országos Járványvédelmi Központ felállítását, valamint a válságkezelési terv életbe lépését.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult lesz az ég, főként a déli tájakon néhol vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. Egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, gyenge havazás. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, kevés helyen élénkülhet meg a délies szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.