Koronavírus: újranyitottak az olasz járványkórházak

Újra működésbe lépnek a nyáron felszámolt úgynevezett járványkórházak, amelyeket kizárólag a koronavírus-fertőzötteknek tartanak fenn a régiókban.

Az olasz tartományok újranyitották a koronavírus -fertőzötteknek fenntartott kórházakat tizenegyezer intenzív hely biztosításával. Közben a járványgörbe lassan emelkedik Olaszországban. A korábbi északi gócpontnak számító Lombardiában 17 kórházat alakítottak ismét át a COVID-betegek számára, a középolasz Toszkánában és a déli Campaniában pedig 5-5 ilyen kórház működik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Olaszország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus kórház
Újranyitottak az olasz járványkórházak. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ez még az első hullám?

Olaszországban továbbra is a koronavírus-járvány első hulláma tart a járványgörbe erőteljes ingadozásával - vélekedett Walter Ricciardi, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a római egészségügyi tárca szakértője. Az egészségügyi államtitkár, Paolo Sileri pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy Olaszországban is az esetszámok emelkedését várják, de a márciusi-áprilisi "cunami" nélkül. Jelenleg több mint 3 ezer fertőzött van kórházban és 271 koronavírusos beteget kezelnek intenzív osztályon. Számuk az utóbbi három napban majdnem tízzel emelkedett naponta.

Tesztelik a diákokat

Koronavírus és influenza: nagy bajt okozhatnak együtt - részletek itt .

Közben az egészségügyi tárca azt is bejelentette, hogy ötmillió gyorstesztet rendeltek az oktatási intézmények tanulóinak ellenőrzésére. Nyálminta-vétellel húsz perc alatt szűrik ki az új típusú koronavírussal fertőzötteket. Bologna polgármestere pedig bejelentette, hogy minden hétvégén kötelező lesz a szájmaszk viselése a város központjában szabadtéren is. Szerdától Szicília szigetén is kötelező a maszk az utcákon, ha nem lehet betartani a legalább egyméteres távolságot. Ugyanígy kötelező a szájmaszk szabadtéren is Campania tartományban és Liguria, valamint Puglia több városában.

Hamarosan szükség lehet a járványban a kiskunhalasi konténerkórházra, de előtte még téliesíteni kell - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!