Koronavírus: újabb érv a maszkviselés mellett

Számottevően lassítja az új típusú koronavírus terjedését, ha az emberek elkötelezettek a maszkviselés iránt - derült ki egy nagyszabású kutatásból. A kutatók egyszersmind azt kimutatták, melyek a leghatékonyabb maszkok a járványügyi védekezés terén.

A naponta emelkedő esetszámok tükrében súlyos hibának tartja Falus András immunológus, hogy nem tették ismét kötelezővé a maszkviselést .

"Az alapvető kérdés, amelyre választ kerestünk, a következő volt: ha szét tudunk osztani maszkokat az emberek között, illetve el tudjuk érni, hogy viseljék is azokat, vajon működni fognak?" - idézi az nbcnews.com Mushfiq Mobarakot, a Yale Egyetem közgazdaságtani professzorát. Mobarak és további amerikai egyetemeket képviselő munkatársai mintegy 600 vidéki település több mint 340 ezer lakosa körében folytattak le egy öt hónapos vizsgálatot Bangladeshben tavaly novembertől kezdődően. A projekt keretében ingyenesen láttak el 178 ezer résztvevőt maszkokkal és az eszközök használatának jelentőségét leíró tájékoztatókkal, valamint különböző csatornákon keresztül kifejezetten biztatták is őket arra, hogy a koronavírus-járvány lassítása érdekében hordják rendszeresen a maszkokat.

A maszkviselés hatékonyan segíti a koronavírus terjedésének lassítását
A maszkviselés hatékonyan segíti a koronavírus terjedésének lassítását. Fotó: Getty Images

A kontrollcsoporttal összehasonlítva ez utóbbi csoport tagjai körében közel 30 százalékkal javult a maszkviselésre vonatkozó szabályok betartása, egyszersmind ez a fajta változás tartósnak is bizonyult az érintettek viselkedésében. Miután elindult a program, a kutatók 11,9 százalékos csökkenésről számoltak be a tünetek alapján COVID-19-gyanús megbetegedések, illetve 9,3 százalékos csökkenésről a laborvizsgálattal igazolt koronavírus-fertőzések előfordulása terén. Habár a hatás első olvasatra csekélynek tűnhet, Mobarak szerint azonban eredményeik éppen csak bepillantást engednek abba, hogy mennyire sokat számítanak a maszkok. "Egy 30 százalékos előrelépés a maszkviselésben 10 százalékos csökkenéshez vezetett a COVID-19-esetek kapcsán. Képzeljük el, mi lenne egy 100 százalékos javulás esetén" - hangsúlyozta a professzor.

A kutatásról készült tanulmány egyelőre szakértői bírálat előtt áll, előzetesen az Innovations for Poverty Action nonprofit szervezet tette közzé. Szerzői szerint a maszkviselés szignifikánsan csökkentette a tüneteket okozó koronavírus-fertőzések előfordulását az idősebb korosztály körében, illetve arra is fény derült az eredményekből, hogy a sebészi arcmaszkok hatékonyabbak, mint a szövetmaszkok. A kutatók felhívták a figyelmet, hogy eredményeik egyaránt fontos információkkal szolgálnak azon országoknak, amelyek vakcinahiány miatt kénytelenek a járvány lassítását szolgáló eszközökre alapozni védekezésüket, valamint azoknak a fejlett országnak, ahol a lakosság több időt tölt beltéren a mindennapok során, mint a vidéki bangladesiek.

Fürdőnadrágra vetkőzve igyekezett felhívni a figyelmet a maszkviselés fontosságára egy texasi szülő egy iskolatanácsi ülésen. Mutatjuk, mi állt a furcsa akció hátterében .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.