Koronavírus: sok a kérdőjel az oltások körül

Senki sem tudja, mikor fog elkészülni az első hatékony COVID-19 elleni vakcina - véli Karikó Katalin biokémikus. Az Egyesült Államokban élő magyar szakember szerint azért sincs értelme jóslatokba bocsátkozni, mert egyelőre még a koronavírussal kapcsolatban sem tudunk sok mindent.

Egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész az új koronavírus elleni vakcina - hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője. Részletek itt.

Karikó Katalin alelnökként vezeti a BioNTech céget, amely a Pfizerrel közösen fejleszt védőoltást az új típusú koronavírus ( SARS-CoV-2 ) ellen. Amennyiben a vakcina hatékonynak és biztonságosnak bizonyul, komoly áttörést jelenthet, mivel ez lehet az első forgalomba kerülő mRNS-alapú vakcina. Mint azt az Index írja , az oltások általában elölt kórokozókat vagy azok egy-egy részletét tartalmazzák csupán, ezáltal nem hordoznak magukban fertőzésveszélyt, ugyanakkor képesek antitestek előállítására sarkallni az immunrendszert. Hírvivő RNS (mRNS) alkalmazásával viszont teljesen elkerülhetővé válhat, hogy bármi is bekerüljön az adott kórokozóból az oltóanyagba.

védőoltás, vakcina, koronavírus, SARS-CoV-2, COVID-19
Korai lenne megmondani, mikor készülhet el az első koronavírus elleni védőoltás. Fotó: Getty Images

A biotechnológia fejlődésével mára megbízható és megfizethető módon lehet fehérjét kódoló nukleinsavakat előállítani, ami lehetővé teszi egy mRNS-alapú vakcina kifejlesztését és piacra dobását is. A BioNTech és a Pfizer egy közelmúltbeli közleménye szerint a készítménnyel zajló klinikai tesztek első fázisa jó eredményeket hozott, így várhatóan heteken belül már több tízezer amerikait olthatnak be a következő kísérleti fázisban.

Ezzel együtt Karikó Katalin szerint egyelőre korai lenne találgatni, hogy mikor kerülhet forgalomba akár az ő vakcinájuk, akár bármely más fejlesztésű védőoltás a koronavírus ellen. Rengeteg még a tisztázatlan kérdés, így például az sem ismert, meddig marad fenn a vírussal szemben kialakult védettség. Mint azt a szakember kifejtette, a termelődő antitestek idővel teljesen természetes módon eltűnnek a szervezetből. Eközben viszont maradhatnak memóriaimmunsejtek, amelyek fertőzés esetén azonnal aktiválódnak. Csakhogy ezek száma olyan alacsony, illetve többségük egyébként is a csontvelőben rejtőzik, hogy lényegében kimutathatatlanok. "Egyelőre nem lehet tudni, hogy ezek a memóriasejtek milyen hosszú ideig maradnak a szervezetben, és a kutatásnak ezt a részét semmiképpen sem lehet felgyorsítani" - szögezte le a biokémikus.

"Nem kell statisztikákat bújni vagy rettegni, csak józan paraszti ésszel bele kell gondolni, hogy van itt egy világjárvány, ami ellen olyan egyszerű módszerekkel védekezhetünk, mint a maszk, kézmosás és távolságtartás." A témáról bővebben az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.