Koronavírus: néha nem lehet időpontot foglalni harmadik oltásra

Ilyenkor pár perc elteltével érdemes újrapróbálkozni az EESZT rendszerében.

Nem biztos, hogy elsőre sikerül időpontot foglalni harmadik oltásra - legalábbis ezt tapasztalta a 24.hu egy szerdai próbálkozáskor. Jellemzően Budapesten fordulhat elő, hogy az EESZT rendszere nem ajánl fel egyetlen időpontot és helyszínt sem, és azt közli a próbálkozóval, hogy nincs a megadott keresési feltételeknek megfelelő időpont.

A lap szerint ez nem azt jelenti, hogy valóban vagy tartósan nincs időpont, hanem azt, hogy a próbálkozás idején éppen elfogyott minden lehetséges alternatíva. Ilyenkor pár perc elteltével érdemes újrapróbálkozni. Például fél óra elteltével már két újpesti helyszínt is feldobott több száz lehetőséggel, még később pedig már legalább tíz budapesti helyszín közül lehetett szelektálni.

vaccine
Erősen ajánlott a harmadik oltás felvétele. Fotó: Getty Images

A Nemzeti Népegészségügyi Központ sajtóosztálya korábban azt mondta: a működő oltópontok számát a fővárosi és megyei oltási munkacsoportok folyamatosan az aktuális oltási igényekhez igazítják. Magyarországon a háziorvosok is oltanak a koronavírus elleni vakcinákkal.

Neves egészségügyi szakértők felhívást tettek közzé, amelyben leírták, milyen kormányzati intézkedésekre lenne szükség itthon a járvány lassításához. Emellett arról is szóltak, mit tehet hozzá a lakosság a védekezéshez. Mutatjuk !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére általában 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!