Koronavírus: naponta ennyi magyar kér tesztet

A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás azonban elegendő - ismertette Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Most, a koronavírus-járvány második hulláma idején is a kockázati csoportokba tartozók - tehát az idősek és a krónikus betegek - védelmére kell a leginkább koncentrálni - emelte ki a tisztifőorvos. Ezzel indokolta döntését, amely szerint ismét szigorúan korlátozzák a szociális intézményekben a kijárási, látogatási és felvételi lehetőséget.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus-teszt, koronavírus elleni oltás, koronavírus védekezés
Naponta több ezer magyar igényli a koronavírustesztet. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Kit kell először beoltani?

Ha lesz védőoltás az új típusú koronavírus ellen, akkor első körben mindenképpen az egészségügyben dolgozóknak, a magas kockázatú csoportokba tartozóknak, az ország közszolgáltatásában részt vevőknek, valamint a pedagógusoknak kell megkapniuk - emelte ki. Mint mondta, megvan az az ütemterv, amely alapján az oltóanyagot biztosítani fogják. A pedagógusokat külön megkérte, hogy csak egészségesen vegyék fel a munkát. Több esetben ugyanis már tüneteket mutató pedagógus ment be az iskolába - fűzte hozzá.

Helytálltak az egészségügyi dolgozók

Koronavírus: alig győzik a mentők a teszteket - részletek .

A háziorvosok elmúlt féléves tevékenységét értékelve Müller Cecília úgy vélekedett, hogy voltak ugyan fennakadások, de a kollégák alapvetően helytálltak a koronavírus okozta helyzetben. Hasznosnak bizonyult a telemedicina rendszere és a telefonos gyógyszerfelírás, valamint az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér is komoly szerepet kapott - fejtette ki. Véleménye szerint ezeket továbbra is használni kellene.

Ha maszkot hordunk, talán még van esély - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.