Koronavírus: nagy bajt okozhat a 2. hullám

Ha a koronavírus-járvány esetleges második hulláma az elsőhöz hasonló mértékű visszaesést eredményezne, az nagyon súlyosan érintené az európai gazdaságot - véli Halmai Péter közgazdász.

A magyar gazdaságot nézve az exportorientált iparágazatokat és a turizmust sújtotta leginkább a koronavírus-járvány. A szakember szerint a belföldi turizmus hatásaként előbb a vidéki turizmus állhat helyre. A budapesti turizmus helyreállására viszont egy-másfél évet jósolnak a szakértők - mondta Halmai Péter.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus Európa, koronavírus gazdaság, koronavírus gazdasági hatás, koronavírus következményei, koronavírus második hullám
Súlyos gazdasági következményei lehetnek egy újabb hullámnak. Fotó: Getty Images

A közgazdász arra számít, hogy a koronavírus -járvány esetleges második hulláma még súlyosabban érintené a gazdaságot, így ennek elkerülése elemi érdeke az európai nemzeteknek. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az euróövezetben már így is mintegy 8 százalékos GDP csökkenés várható ebben az évben. A kritikus országokban pedig ez az arány akár 10 százalék feletti is lehet. A szakember szerint ilyen nagyságrendű visszaesés a második világháború óta nem volt Európában.

Új szakaszba léptünk

Jobban kihatott a járvány a gazdaságra, mint gondolták - a részletekért kattintson ide!

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, Magyarország a koronavírus elleni védekezés új szakaszába lépett. Most - az emberek egészségének megvédését követően - a gazdaság újraindításán és új munkahelyek teremtésén van a sor. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt június végén, a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs alakuló ülését követően. Mint mondta, a törzs elsődleges célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása. Azonosítja és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat és bürokratikus terheket, amelyek fékezik a gazdaságot, illetve akadályozzák a vállalkozások működését.

Mire számítanak a vállalkozások?

A Századvég Gazdaságkutató felméréséből pedig az derült ki , hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások többsége még az idén javulást vár. A kutatás eredménye szerint a járványhelyzet okozta gazdasági sokk következtében hirtelen, meredeken romló vállalati várakozásokat májusban a pesszimizmus mérséklődése követte, tehát csökkentek a jövővel kapcsolatos negatív várakozások. Ha a májusi helyzet még 2-3 hónapig fennmaradna, akkor saját várakozásaik szerint a kkv-k ötöde kerülne csődközelbe. Azonban a kijárási korlátozások feloldása és a koronavírus miatt márciusban kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetése pozitív fordulatot hozhat.

Padlizsán héjából készít szájmaszkot egy séf - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon folytatódik a derült idő, másutt gomolyfelhők képződnek, illetve sodródnak fölénk, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!