Koronavírus: két fertőzöttet találtak egy hazai kórházban

Két igazolt koronavírus-fertőzöttről számolt be a napokban a Siófoki Kórház.

A siófoki intézmény belgyógyászati osztályának egyik betegéről, valamint egy ápolójáról is kiderült, hogy megfertőződtek az új típusú koronavírussal - közölte Dr. Inczeffy István, a kórház főigazgatója. Tájékoztatása szerint az idős beteget átszállították a Kaposvári Infektológiai Osztályra, dolgozójuk pedig otthoni karanténba került. Közben pedig nagy erőkkel megkezdődött a kontaktkutatás is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus Siófok, koronavírus terjedése, koronavírus járványhelyzet
Újabb kórházban kezdett terjedni a kór. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Sokan kórházban kapták el a kórt

Ahogy már korábban beszámoltunk róla , a koronavírus-járvány kezdetétől július 14-éig az egészségügyi intézményekben 1062 személynél igazolták PCR-vizsgálattal a COVID-19-et, közülük 260-an meg is haltak. Június 14-én 4258 volt a regisztrált fertőzöttek száma itthon, a halottaké pedig 595. Ez alapján tehát elmondható, hogy minden negyedik diagnosztizált koronavírusos beteg és minden második halott kórházi fertőzésként kapta el a kórt. Budapesten pedig az igazolt fertőzöttek harmada kapta el valamely kórházban a vírust.

Felkészült a járványügyi bevetési egység

Koronavírus: ilyen ütemben terjed itthon - részletek itt!

A mai napon bejelentették, hogy készen áll a munka megkezdésére a járványügyi bevetési egység, amelynek elsődleges feladata a fertőzési gócpontok lokalizálása és a koronavírus továbbterjedésének megakadályozása - írta meg az MTI. Az egység munkáját az ügyeleti központ által működtetett értesítési és jelentőrendszer segíti. A munkacsoport a korlátozó intézkedések elrendeléséről is dönthet - ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa. Az egység rendelkezésére áll a katasztrófavédelem által működtetett mobil labor is - fűzte hozzá Jackovics Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság osztályvezetője.

Koronavírus: tömeges fertőzés lett a vége a szülinapi bulinak és a tengerparti nyaralásnak - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.