Koronavírus: katasztrófa lehet az iskolabezárásokból

Bár a járvány lassításának egyik fontos eszköze volt, hogy bezártak az iskolák, az ENSZ főtitkára, António Guterres most arra figyelmeztetett, hogy ez akár nemzedéki katasztrófához is vezethet.

Kiemelten fontos, hogy a diákok a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett visszakerüljenek az iskolapadba - vélekedett az ENSZ-főtitkár. "Ehhez elengedhetetlen, hogy párbeszédet folytassunk a szülőkkel, a gondviselőkkel, a tanárokkal és a fiatalokkal" - tette hozzá.

Így élték meg a járványt a gyerekek Miközben az új koronavírus továbbra is gyors ütemben terjed világszerte, számos területen, így Magyarországon is csendesedni látszik a járvány. Fel ugyan nem lélegezhetünk teljesen, a mostani nyugodtabb időszak ugyanakkor lehetőséget teremt az elmúlt hónapok történéseinek kiértékelésére. Pszichológus szakértő segítségével korábbi cikkünkben arra kerestük a választ, hogy vajon miként hatott az ismeretlen élethelyzet a magyar gyerekekre, hogyan élték meg ők a fertőzések hazai megjelenését és annak következményeit.

Július közepi adatok szerint mintegy 160 országban zártak be az iskolák, ami több mint egymilliárd diák életét érintette, miközben legalább 40 millió gyerek maradt ki az óvodából. Ehhez társul az a több mint 250 millió gyerek, aki már a járvány előtt sem járt iskolába. Eközben a fejlődő országok középiskolás diákjainak mindössze negyede sajátítja el az alapvető készségeket az oktatás során.

"Jelenleg egy olyan nemzedéki katasztrófával szembesülünk, amelynek következtében mérhetetlen mennyiségű emberi potenciál és évtizedek fejlődése vész kárba, miközben fokozódnak a mélyen húzódó egyenlőtlenségek" - mutatott rá Guterres, aki az ENSZ Save our Future (Mentsük meg a jövőnket!) nevű kampányának elindítását jelentette be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra