Koronavírus: jó hír a dél-afrikai mutánsról

Nincs semmiféle jel arra, hogy az új típusú koronavírus dél-afrikai variánsa a korábbi változatoknál súlyosabb betegséget okozna, terjedését azonban mindenképpen meg kell állítani - jelentette ki Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.

Nagy-Britanniában eddig 105 koronavírus -fertőzött mintájában azonosították a dél-afrikai változatot. Köztük 11 olyan páciens is volt, akik nem jártak Dél-Afrikában, és olyanokkal sem kerültek kapcsolatba, akik onnan utaztak Angliába.

Tömeges szűrést indítottak

Koronavírus: van, ahol már a brazil mutáns is terjed - kattintson!

Kedden már külön tömeges koronavírus-szűrési program is elkezdődött nyolc olyan délkelet- és közép-angliai körzetben, ahol feltűnt a dél-afrikai variáns. Ezeken kívül a nyugat-angliai Bristolban és az északnyugat-angliai Liverpoolban is megelőző tömeges szűrések folynak. A dél-afrikai koronavírus-változat izolálását célzó soron kívüli szűrési program 80 ezer embert érint. A hatóságok postai irányítószámok alapján meghatározott körzetekben járnak lakásról lakásra, és kérik a 16 évesnél idősebb lakókat, hogy végeztessék el a szűrővizsgálatot - akkor is, ha nincsenek koronavírus-fertőzés lehetőségére utaló tüneteik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus terjedése, koronavírus mutációk, koronavírus Nagy-Britannia
Nagy-Britanniában eddig 105 koronavírus-fertőzött mintájában azonosították a dél-afrikai változatot. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A felkeresett körzetekben otthon elvégezhető tesztekhez szükséges eszközöket osztanak ki, majd ezeket begyűjtik. Több helyszínen mobil szűrőállomásokat is telepítenek, valamint a kormány bővíti a munkahelyi tesztelési lehetőségeket is azok számára, akik nem otthonról dolgoznak. Ehhez a munkáltatók együttműködését kérik.

A vakcina ez ellen is véd

Az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) COVID -stratégiai igazgatója, Susan Hopkins professzor szerint lehetséges, hogy a dél-afrikai variáns a korábbi változatoknál ellenállóbb a koronavírus ellen kidolgozott és már forgalomban lévő oltóanyagokkal szemben, de a jelenlegi vakcinák még így is jó védelmet nyújtanak e variáns ellen. Korábbi szakértői vélemények szerint azonban rövid idő alatt lehetne módosítani az oltóanyagokat, ha a még újabb koronavírus-változatok esetleges felbukkanása ezt szükségessé tenné.

A PHE emellett azt is közölte, hogy a múlt év végén Délkelet-Angliában azonosított helyi koronavírus-variáns is valószínűleg kissé tovább módosult, ám az oltások e változat ellen is minden jel szerint hatékonyak. A szolgálat szakértői hangsúlyozták, hogy a vírusmutációk előfordulása nem váratlan fejlemény, de érdemes továbbra is az emberek közötti távolságtartással akadályozni a terjedést, mert ez az új vírusváltozatok kialakulását is nehezíti.

Nem tudott a koronavírusról, pedig kétszer is elkapta. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.