Koronavírus: így utazhatunk Budapesten

A koronavírus-járvány a közösségi közlekedésben is változásokat hozott. Mutatjuk, a jelenlegi szabályok szerint hogyan utazhatunk a BKV, valamint a Volán fővárost is érintő járatain.

A BKV Zrt. legfrissebb tájékoztatása szerint a koronavírus elleni védekezés jegyében az utasoknak továbbra is kötelező a szájmaszk viselése, emellett pedig a kesztyű használata is ajánlott.

Ezeket a szabályokat kell betartani

Koronavírus: a magyarok alig 1 százaléka kaphatta el - kattintson a részletekért!

A fővárosi közlekedési cég kiemelte azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt korábban bevezetett kijárási korlátozások feloldása után is ajánlott betartani a távolságtartási szabályokat, amihez biztosítják a megfelelő járműkapacitást. Továbbra is megmarad a buszok első üléssorának kordonos elzárása, valamint ezentúl is a szokásosnál nagyobb figyelmet fordítanak a járművek takarítására, fertőtlenítésére.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus Budapest, koronavírus utazás, koronavírus tömegközlekedés, koronavírus BKV, koronavírus Volán
Védőmaszkot viselő utasok szállnak le a metróról a Széll Kálmán téri állomáson.Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kitértek arra is, a biztonsági intézkedéseikkel a dolgozóikat is védik. Mint írták, a BKV majdnem tízezer munkavállalója közül mindössze ketten fertőződtek meg az új típusú koronavírussal . Olyan esetről azonban nem tudnak, hogy a járműveiken bárki elkapta volna a fertőzést.

A Volánnál is visszaállt a rend

Ahogy már korábban is megírtuk , a Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint a mai naptól már Pest megyében is minden járaton - a Budapestet érintőkön is - visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend. A Volánbusz Budapestet és Pest megyét nem érintő helyi és helyközi járatain már május 11-e óta lehet újra menetjegyet vásárolni az autóbusz-vezetőktől. A koronavírus-járvány hatására azonban továbbra is rendületlenül nő a Közlekedési mobiljegy elnevezésű alkalmazás népszerűsége, és folyamatosan bővül az applikációban elérhető Volánbusz-jegyek és -bérletek köre is.

A koronavírus okozta helyzetre való tekintettel a Volánbusz továbbra is azt kéri, hogy aki csak teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét és bérletét. Azoknak pedig, akik mégis a járatokon vásárolják meg jegyüket, fontos tudniuk, hogy az első ajtós felszállási rend és az autóbusz-vezetői jegyértékesítés szigorú óvintézkedések mellett állt vissza a vidéki járatokon. A buszvezető fülkéjénél egyszerre csak egy utas tartózkodhat, a többeiknek pedig a peronon kell várakozniuk, betartva a másfél méteres védőtávolságot. Ezeken a járatokon nem állítanak fel a buszvezetőt elhatároló kordont, helyette az első üléssorokat zárják le, azokon nem lehet utazni.

Sokáig volt kómában a koronavírusos férfi, miután felébredt, a családja mondta el neki, hogy járvány van. A részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!