Koronavírus: így terjed szét a tüdőben

A vírusrészecskék mintegy kétharmada egészen a tüdő legmélyebben fekvő járataiig behatol, amikor koronavírust tartalmazó aeroszolt lélegzünk be - állítják ausztrál kutatók számítógépes modellezés alapján. Eredményeik fontos információkkal szolgálhatnak célzott terápiás módszerek kifejlesztéséhez.

A COVID-19-betegek egy jelentős részénél még egy év elteltével is kimutathatóak a tüdőt ért károsodások. Részletek itt.

A tüdő légjáratai meglehetősen összetett rendszert alkotnak, faágszerűen 23 szinten ágaznak el egyre kisebb és kisebb ágakra, mígnem elérik az oxigénfelvételben kulcsszerepet játszó tüdőhólyagocskákat. Mint azt dr. Saidul Islam, a Sydney-i Műszaki Egyetem kutatója az intézmény honlapjának nyilatkozva elmondta, éppen ez a fajta komplexitás teszi rendkívül nehézzé, hogy kifejlesszenek egy pontos számítógépes szimulációt annak modellezésére, miként terjed szét az új koronavírus (SARS-CoV-2), miután eléri a tüdőt a légzőrendszerben. Dr. Islam és munkatársai ugyanakkor képesek voltak megalkotni egy modellt, ami a 23-ból az első 17 elágazási szintet magában foglalóan mutatta be a vírusrészecskék útját.

A koronavírus-részecskék többsége eljut egészen a tüdő legmélyebb régióiba
A koronavírus-részecskék többsége eljut egészen a tüdő legmélyebb régióiba. Fotó: Getty Images

"Függően a légvétel áramlási sebességétől a vírusrészecskék 32-35 százaléka rakódik le ebben az első 17 elágazásban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vírusrészecskék nagyjából 65 százaléka eljut egészen a tüdő legmélyebben fekvő régióiba, beleértve a léghólyagocskákat, avagy az alveolusokat is" - mutatott rá a szakember, a Physics of Fluids című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. Tekintve, hogy a tüdő hólyagocskái mennyire fontos szerepet töltenek be az oxigén felvételében, azonnal kirajzolódik a jelenség valódi veszélye. Ha ugyanis nagy mennyiségű vírus kerül ebbe a kritikus régióba, úgy ez - az immunválasz generálta gyulladással együttesen - súlyos károsodást okozhat, csökkentve a vérbe jutó oxigén mennyiségét, egyszersmind fokozva az elhalálozás kockázatát.

A tanulmányból arra is fény derült, hogy a legtöbb vírusrészecske a jobb tüdőben rakódott le, annak is a három közül a felső és az alsó lebenyében. A kutatók szerint ennek oka a tüdő aszimmetrikus anatómiai felépítésében keresendő, illetve abban, ahogy a légáramlás útja áthalad a különböző tüdőlebenyeken keresztül. A tanulmány nemcsak bővíti ismereteinket a koronavírus terjedéséről, de akár a gyógyszeradagoló eszközök fejlesztésében is hasznos lehet. "Normál esetben, amikor gyógyszert lélegzünk be egy gyógyszeradagoló eszközből, a szer zöme a felső légutakban rakódik le, és csupán minimális mennyiségben éri el az alsó légutakat. A COVID-19-hez hasonló betegségek esetén viszont muszáj a leginkább érintett területeket megcéloznunk" - hangsúlyozta dr. Islam.

COVID-oltás: sokan még mindig bizonytalanok és félnek - részletekért kattintson ide !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.