Koronavírus: így kell beadni az oltás két adagját

Nincs bizonyíték arra, hogy a koronavírus elleni védőoltás hatékony lesz, ha nem a kísérletek során alkalmazott időben, hanem később adják be a második adagot - figyelmeztetett a közösen fejlesztett oltóanyag kapcsán a BioNTech német biotechnológiai vállalat és amerikai partnere, a Pfizer gyógyszergyár.

Mindeddig közel 80 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra. Részletek itt.

"A vakcina biztonságát és hatékonyságát nem vizsgálták különböző adagolási határidők mellett, a kísérletben részt vevők többsége a tanulmányban meghatározott intervallumban kapta a második adag védőoltást" - áll a két cég közös közleményében, amely emlékeztetett, hogy az első és második adag vakcina beadása között három hét telt el. "Nincs arra utaló adatunk, hogy a védelem az első adagot követő 21 napon túl fennmarad" - hangsúlyozta a közös nyilatkozat.

A Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának két adagját meghatározott időn belül kell beadni
A Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű oltóanyagának két adagját meghatározott időn belül kell beadni. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A védőoltást tavaly december 21-én engedélyező Európai Gyógyszerügynökség (EMA) szintén úgy foglalt állást, hogy a teljes védettség érdekében be kell tartani a Pfizer/BioNTech vakcinája esetében a maximum 42 napos intervallumot. A vakcina hatékonysága olyan kutatáson alapszik, amelynél a két adagot 19 és 42 nap közötti intervallumban adták be. A teljes védelem az új típusú koronavírus-fertőzés ellen a második oltás után hét nappal alakul ki. "Az ettől való bármilyen eltéréshez meg kell változtatni a forgalomba hozatali engedélyt is, és több klinikai adattal kell alátámasztani ezt a változtatást, ellenkező esetben a vakcina felhasználása eltér a rendeltetésszerű használattól" - tette hozzá az EMA.

Nagy-Britanniában úgy döntöttek, hogy az eredetileg a második dózisra félretett adagokat is beadják első dózisként, hogy minél többen minél előbb megkapják. A második dózist 12 héttel később adják be. Hétfői hírek szerint Németország fontolóra vette, hogy a brit példát tanulmányozva késlelteti a második adag vakcina beadását, míg Dánia úgy döntött, hogy hat hétre terjeszti ki a két vakcina beadása közötti intervallumot.

Számos más ország mellett immár Szlovákiában is megjelent a SARS-CoV-2-vírus új variánsa, amely gyorsabban képes terjedni a korábbiaknál. Minderről az nlc.hu cikkében olvashat bővebben ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Változóan felhős idő várható, de közben nyugat felől határozottan csökken a felhőzet. Csapadék nem lesz. A nyugati, északnyugati szél napközben megélénkül, helyenként meg is erősödik. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.