Koronavírus: felgyógyult, de újra beteg lett

A japán idegenvezetőnél január legvégén mutatták a ki a koronavírust, de nem sokkal később legyőzte a fertőzést. Azonban szerdán ismét pozitív lett a tesztje. A hatóságok szerint ő az első visszaeső beteg Kínán kívül.

Miközben Európában egyre több országban jelenik meg az új koronavírus, Japánban is emelkedik a betegek száma. Ráadásul a hatóságok most egy olyan esetet is jelentettek, ahol az illető másodszorra fertőződött meg a COVID-19-cel, a betegséggel, amit a koronavírus terjeszt.

Így állítsunk fel házi karatént Mire kell figyelnünk, ha önkéntes karanténba vonulunk? Kinek szükséges egyáltalán ez a lépés? Korábbi cikkünkből kiderül.

A Guardian tudósítása szerint egy negyvenes éveiben járó idegenvezetőnő koronavírus-tesztje pozitív lett szerdán, miután mellkasi fájdalmakkal és kaparó torokkal ment kórházba. A nőnél január 29-én egyszer már diagnosztizálták a koronavírust, de február 1-jére el is múltak a panaszai, 6-án pedig negatív lett a tesztje, így kiengedték. Ezután saját bevallása szerint kizárólag otthon tartózkodott és maszkot viselt - mégis újra megbetegedett.

A negyvenes éveiben járó idegenvezető az első visszaeső beteg Japánban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images
Egy idegenvezetőnő az első visszaeső beteg Japánban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Két felvonásban támad a koronavírus?

A japán hatóságok szerint ő az első, aki visszaesett gyógyulása után, de Kínából több hasonló esetet jelentettek már. Philip Tierno, a New York Egyetem professzora szerint ez arra enged következtetni, hogy a vírus akár kétfázisú is lehet. "Lehet, hogy elsőre csak enyhébb tünetekkel jelentkezik a fertőzés, mikor még szunnyadó állapotban van a testben a vírus, majd később jobban fellobban, amikor eléri a tüdőt" - magyarázta a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra