Koronavírus: ez jár az önkénteskedő orvostanhallgatóknak

Szállás, étkezés, ösztöndíj és fizetés mellett jelentős tanulmányi és vizsgakedvezményeket is kapnak azok az orvosi és egészségtudományi területen tanuló hallgatók, akik kiveszik a részüket a koronavírus-járvány elleni védekezésből - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Mint a lapban olvasható, a koronavírus -tesztelésben és a betegellátásban segédkező fiatalokat a 2021-es tanévben nem lehet átsorolni fizetős képzésre, de a félévközi beszámolók, dolgozatok alól is mentesülhetnek. Az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós néhány hete jelentette be, hogy a védekezésbe bevont hallgatók könnyített feltételek mentén teljesíthetik a szemesztert. Azóta megszületett a vonatkozó kormányrendelet, amely rögzíti a részleteket - írták.

koronavírus
A Semmelweis Egyetem hallgatói is részt vettek a pedagógusok tesztelésében.Fotó: MTI/Komka Péter

A csoportos tesztelésben is rész vettek

Az orvos- és egészségtudományi képzésben tanulók önkéntes alapon részt vesznek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) koronavírus -szűrési és egyéb operatív feladataiban. Ezentúl a fiatalok kirendelés alapján a célzott iskolai, óvodai és hivatali tesztelésekbe, továbbá a kórházak betegellátó tevékenységébe is bekapcsolódtak.

Ennyi diákot vontak be a küzdelembe

Koronavírus: mutatjuk, mennyi magyar iskolába jutott be - kattintson!

A Magyar Nemzet az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva arról is írt, hogy a november 29-e és december 20-a közötti időszakban az OMSZ hétköznapokon átlagosan 555, hétvégén pedig 173 önkéntes hallgató részvételével számol. Az iskolai COVID -szűrésekben az első két hét során 1624 hallgató vett részt, és több százan dolgoznak jelenleg is a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon zajló tesztelésben. Gyógyító tevékenységre pedig eddig összesen 967 diákot rendeltek ki. A szaktárca jelezte, az egészségügyi ellátásban részt vevő hallgatók száma azonban ennél magasabb, mivel sokan már eleve önkéntesként dolgoztak valamelyik szolgáltatónál - így ők nem szerepelnek a kirendeltek között.

Megszülte gyermekét, majd elhunyt a koronavírusos Adrienn - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra