Koronavírus: Európában is felbukkant az új variáns

Az első igazolt esetet Belgiumból jelentették, a fiatal nő oltatlanul utazott Törökországon keresztül Egyiptomba, de Dél-Afrikában nem járt.

Belgiumban is azonosították a koronavírus B.1.1.529 nevű variánsát, amelyet nemrég Botswanában, illetve Dél-Afrikában fedeztek fel - írja a Guardian . Az érintett személy egy oltatlan fiatal nő, akinél enyhe, influenzaszerű tünetek jelentkeztek tizenegy nappal azután, hogy Törökországon keresztül Egyiptomba utazott. A beteg Dél-Afrikában nem járt, és a kontinens más, déli országaival sem volt kapcsolatban, illetve a családtagjai közül senkinél nem jelentkeztek tünetek.

london
Utasok a londoni Heathrow repülőtéren az afrikai országokból érkező légijáratok felfüggesztése után 2021. november 26-án. Fotó: Getty Images

Mint arról beszámoltunk , a dél-afrikai hatóságok csütörtökön közölték először, hogy az új variáns aggodalomra ad okot. Elsősorban azért, mert többféle mutációval rendelkezik, amelyek szokatlan mintázatba rendeződnek. Ennek következtében a variáns könnyebben kikerülheti a szervezet immunválaszát, valamint gyorsabban is terjesztheti a fertőzést. Jelenleg azt vizsgálják a kutatók, hogy mennyire hatásosak ellene a védőoltások.

A Dél-afrikai Köztársaság kérvényezte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vírusfejlődéssel foglalkozó munkacsoportja hívjon össze rendkívüli ülést az új variáns megjelenése miatt. A B.1.1.529 eddig a Dél-afrikai Köztársaságban, Botswanában és Hongkongban okozott regisztrált fertőzéseket. Afrikában a Dél-afrikai Köztársaságot érinti a legérzékenyebben a világjárvány. Az országban 2,9 millió fertőzöttről és 89 600 halálos áldozatról tudni.

Az új variáns miatt a brit kormány péntektől hat afrikai országból felfüggesztette a repülőjáratokat. Az átmeneti intézkedés Dél-Afrikát, Namíbiát, Lesothót, Botswanát, Eswatinit - az egykori Szváziföldet - és Zimbabwét érinti. Az Európai Bizottság hamarosan lezárhatja a dél-afrikai régióból induló légi közlekedést Európába. Izrael szinte a teljes afrikai kontinensre kiterjesztette a beutazási korlátozást.

Magyarországon egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel. Az oltási akcióhéten eddig 63 ezer oltatlan vette fel az első oltását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra