Koronavírus: erre figyeljünk a játszótereken

A koronavírus elleni védekezés második szakaszában már lehetőség nyílt a korábban bevezett korlátozások feloldására. Ennek következtében egyre több játszótér nyitja meg a kapuit, azonban néhány szabályt itt is be kell tartani.

A játszótereken nehezebb folyamatosan 1,5 méteres távolságot tartani, ezért nagyon fontos, hogy csak egészséges szülők és gyerekek vegyék igénybe a szabadtéri játéklehetőségeket - hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. Mint mondta, a koronavírus-járvány idején a játszóterek fenntartóinak kiemelt figyelmet kell fordítani a játékok megfelelő műszaki állapotára és rendszeres fertőtlenítésére, ezek mellett pedig a homokozókban lévő homokot is gyakran ki kell cserélni, illetve át kell forgatni. Nagyon fontos továbbá, hogy a játszóterek területén legyen lehetőség a hulladékgyűjtésre, a szemeteseket pedig rendszeresen ürítsék.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus játszótér, koronavírus gyerekek, koronavírus operaítv törzs, operatív törzs tájékoztató
Gyerekek hintáznak szüleikkel a fővárosi Hunyadi téren lévő játszótéren. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A tisztifőorvos szerint a maszk és a kesztyű folyamatos viselése csak zavarná a gyerekeket, ezért nem ajánlja ezek használatát a játszótéren. Ha a védekezőeszköz miatt a gyerekek gyakrabban nyúlnak az arcukhoz, akkor a többet árt, mint amennyit használ, mert akár meg is növelheti a koronavírus-fertőzés kockázatát - fogalmazott. A szülőknek azt javasolja, hogy kézmosási lehetőség hiányában vigyenek magukkal kéztörlő kendőt, hazaérkezést követően pedig alapos, szappanos kézmosás és ruhaváltás is ajánlott.

Mi a helyzet az idősotthonokkal?

Koronavírus: a magyarok alig 1 százaléka kaphatta el - kattintson a részletekért!

Magyarországon 100 ezer lakosra jelenleg 36,8 koronavírus-fertőzött jut, és az aktív fertőzöttek mintegy harmada szorul kórházi kezelésre. Ez a környező országokhoz és a globális helyzethez viszonyítva továbbra is kedvező adat - emelte ki a tisztifőorvos. Mint mondta, az elmúlt napon regisztrált 42 új esetet a fővárosból és 5 megyéből jelentették, egy részük bentlakásos szociális intézményekből került ki. Eddig 33 idősotthonban ütötte fel a fejét az új kór, összesen 846 gondozott és 139 dolgozó fertőződött meg. Az elhunytak száma 110, 298-an pedig már meggyógyultak.

Több kutatócsoport is dolgozik

A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy Magyarországon több kutatócsoport végzi egyidejűleg a munkát. A tudósok az új típusú koronavírus természetét és mutációját is vizsgálják. Emellett azonban a klinikai területen is számos kutatás folyik, hogy újabb gyógymódokat találjanak a COVID-19 nevű betegség ellen. Példaként említette, hogy a vérplazmaterápia is egy ilyen munka eredménye.

A tájékoztatón elhangzott továbbá, hogy bár a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások már országszerte megszűntek, a rendőrség továbbra is a biztonsági előírások betartását kéri mindenkiről. Erről Kiss Róbert, az ügyeleti központ munkatársa beszélt.

Ezért érzékenyebbek a dohányosok a koronavírusra - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!