Koronavírus: egyre nagyobb a baj a szomszédban

A környező országokban egyre komolyabb problémákat okoz a koronavírus-járvány, és erre országonként eltérő módon reagálnak. Romániában például elrendelték a halasztható műtétek átütemezését, hogy kórházi kapacitásokat szabadítsanak fel, Horvátországban életbe lépett a védettségi igazoláshoz kötött munkavégzés, Ausztriában pedig március végéig ingyenessé teszik a koronavírusteszteket.

Romániában a közkórházaknak át kell ütemezniük a következő 30 napban minden halasztható műtétet, a megyei közegészségügyi igazgatóságok pedig a koronavírusos betegek kezelésére fogják átcsoportosítani a felszabaduló kórházi ágyakat és szakszemélyzetet - jelentette be Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár. Az erről szóló rendelet nem vonatkozik a sürgősségi esetekre, az állapotos nőkre, illetve a rendszeres kezelésre, vizsgálatra, illetve beavatkozásra szoruló, például a rákkal vagy cukorbetegséggel kezelt betegekre.

Az állami kórházakban 12 órás ügyeleteket vezetnek be, és a sürgősségi, illetve intenzív terápiás szakosodású gyakornok orvosokat is mozgósítják. A katasztrófavédelmi államtitkár emellett közölte, hogy Románia - az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát aktiválva - nemzetközi segítséget kér a koronavírusos betegek kezelésére használt, tocilizumab hatóanyagú gyógyszer beszerzése érdekében, amelyből már csak néhány hétre elegendő készlettel rendelkezik az ország. Azt is mérlegelik, hogy a hordozható (egyéni) oxigéndúsítók számának növelésére is nemzetközi segítséget igényeljenek, így biztosítva a koronavírusos betegek kezelését olyan kórházakban, ahol nincs kiépített oxigénhálózat.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Romániában a legsúlyosabb a helyzet, ahol az összeomlás szélére sodródott az egészségügyi rendszer.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Külföldi segítségre lenne szükség

Bár sokan azt kérik, hogy Románia kérjen segítséget olyan országoktól, amelyek át tudják vállalni a koronavírusos betegek kezelését, Arafat szerint ez a megoldás legfeljebb a határmenti térségben, egymáshoz közel lévő településeken jöhet számításba. A válságos állapotban lévő fertőzöttek ugyanis nem bírnának ki több órás utat, nem minden oxigénellátási módszer alkalmas arra, hogy a pácienst repülővel vigyék más településre, és logisztikai szempontból is lehetetlen lenne naponta ötven beteg külföldi repülőútját megszervezni - magyarázta. Az államtitkár szerint a páciensek külföldre küldése helyett valószínűbb, hogy külföldi szakszemélyzet romániai kórházakba hívása formájában fognak további segítséget kérni.

Külföldi segítségkérést sürgetett a koronavírus-járvány negyedik hullámának a kórházakra gyakorolt nyomása miatt Cristian Oancea, a temesvári Victor Babes Járványkórház menedzsere.

Romániában egyébként jelenleg több mint 14 ezer fertőzött szorul kórházi ellátásra, az intenzív terápiás részlegeken ápolt súlyos betegek száma pedig hétfőn 1468-ra emelkedett. Ezzel az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás elérte azt a terhelést, amely a harmadik hullám tetőzésekor nehezedett rá néhány napig, most viszont még meredeken emelkedik a járványgörbe: hétről hétre több mint másfélszeresére emelkedik a fertőzöttek száma. A járványügyi szakemberek az egészségügyi rendszerben kialakult válságos helyzetet annak tulajdonítják, hogy Romániában a beoltható (12 év feletti) lakosság alig egyharmada volt hajlandó beoltatni magát.

Van, ahol csak COVID-igazolvánnyal dolgozhatnak

Horvátországban hétfőtől életbe lépett a védettségi igazoláshoz, illetve negatív koronavírusteszthez kötött munkavégzés az egészségügyi és szociális intézményekben. Hétfőtől tehát az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozóknak rendelkezniük kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív koronavírusteszttel. Azoknak a dolgozóknak, akik nincsenek beoltva, és nem is estek még át a betegségen, hetente kétszer koronavírustesztet kell végeztetniük. Emellett védettségi igazolással kell rendelkezniük a betegeknek, de az őket kísérőknek és látogatóknak is. Kivételt képeznek ez alól a 12 évnél fiatalabb gyerekek. Akik nincsenek beoltva, és nem rendelkeznek gyógyultsági igazolással, de ennek ellenére megtagadják a tesztelést, nem léphetnek be ezen intézmények területére.

Ausztriában tavaszig ingyenesek maradnak a tesztek

Közben azt is bejelentették, hogy Ausztriában március végéig ingyenesek maradnak a koronavírustesztek. Ezek azok a tesztek, amelyeket az úgynevezett tesztutcákban, a munkahelyeken, az iskolákban, illetve az adott települések önkormányzatainak szervezésében szakavatott egészségügyi személyzet végez. Ezzel szemben a gyógyszertárakban kapható ingyenes, otthon elvégezhető COVID-19 -gyorstesztek már csak október végéig állnak térítésmentesen rendelkezésre.

Nem magával a Szputnyik V vakcinával , hanem az oltóanyag dokumentációjával szemben voltak kifogásai az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) - közölte Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.