Koronavírus: csuklás is jelezheti a fertőzést?

Bár hivatalos megerősítés még nem született a felvetésről, egyre több olyan beszámoló lát napvilágot, miszerint a COVID-19 a többi között tartós csuklást is kiválthat tünetként.

Milyen praktikák segíthetnek az átmeneti csuklás enyhítésében? Részletek itt.

A csuklást jelenleg nem említi az új típusú koronavírus ( SARS-CoV-2 ) okozta megbetegedés lehetséges tünetei között az amerikai járványügyi hatóság (CDC). Mi több, egyelőre mindössze egyetlen olyan esettanulmány jelent meg, amely a COVID-19 és a csuklás lehetséges kapcsolatára irányítja rá a figyelmet. Mint azt dr. Mitchel Li chicagói sürgősségi szakorvos a Men's Health magazinnak nyilatkozva elmondta, saját páciensei körében még nem találkozott ezzel a panasszal, a közösségi médiában azonban több olyan bejegyzést is olvasott már, amelyben koronavírus-fertőzöttek kellemetlen csuklásról számoltak be.

Egyes esetekben tartós csuklás is társul a COVID-19 tüneteihez
Egyes esetekben tartós csuklás is társul a COVID-19 tüneteihez. Fotó: Getty Images

A The American Journal of Emergency Medicine című folyóiratban jelent meg júliusban egy 62 éves férfi története, akit négy napja tartó csuklással vettek fel a sürgősségire. A CT-vizsgálat ezt követően elváltozásokat mutatott ki a beteg tüdejében, illetve láza is volt. Végül a tesztelés után kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. Dr. Li szerint azonban az esettanulmányt inkább a szokatlansága miatt publikálták, nem pedig azért, mert a csuklás egy megszokott COVID-19-tünet lenne.

Dr. Neal Shipley New York-i sürgősségi szakorvos ezzel együtt úgy véli, a koronavírus okozta tüdőirritáció valóban kiválthat csillapíthatatlan csuklási ingert. A csuklás nem más, mint a rekeszizom hirtelen fellépő, görcsös összehúzódása , amelyet okozhat valamilyen tüdőprobléma is, bár emellett számos más tényező is állhat a hátterében a refluxtól a gyógyszermellékhatásig.

Bármi is okozza azonban, abban mindkét szakember egyetért, hogy amennyiben a csuklás 48 órán át sem szűnik meg, úgy mindenképpen forduljunk vele orvoshoz. Krónikus panasz esetén akár tumor vagy cukorbetegség is állhat a háttérben. Ha pedig felmerül a gyanú, hogy kapcsolatba kerültünk egy koronavírus-fertőzöttel, illetve a csuklás mellé láz vagy köhögés is társul, akkor mindenképpen hívjuk fel erre az eshetőségre is orvosunk figyelmét.

A világjárvány idején jelentősen visszaesett a koraszülések száma. Mi lehet az összefüggés? Olvassa el az nlc.hu cikkében !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!