Koronavírus: betegek ne menjenek gyógyszertárba

Arra kéri a koronavírus-fertőzötteket a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége, hogy ne maguk váltsák ki a gyógyszertárakban a favipiravir tartalmú gyógyszert, hanem kérjék meg hozzátartozóikat, ismerőseiket, vagy forduljanak segítségért az önkormányzathoz.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint emberéletek múlhatnak a favipiravir hatóanyagú gyógyszerek felírásán. Részletek itt.

A szövetség tagjai az elmúlt hetekben sok esetben azt tapasztalták, hogy az igazoltan koronavírusos betegek maguk mentek el a patikába kiváltani a készítményt. Ez jelentős egészségügyi kockázattal jár, veszélyezteti a járvány elleni védekezés sikerességét, valamint a patikába látogató többi beteg és a gyógyszertári dolgozók egészségét - hangsúlyozta a szövetség.

A gyógyszerészek mindenkit arra kérnek: koronavírus-fertőzéssel ne maguk menjenek a patikába
A gyógyszerészek mindenkit arra kérnek: koronavírus-fertőzéssel ne maguk menjenek a patikába.Fotó: Getty Images

Ilyenkor a gyógyszertárban rendkívüli intézkedéseket kell hozni: ki kell küldeni a többi beteget, be kell zárni az üzletet és soron kívül fertőtleníteni, szellőztetni kell. Ráadásul eleve az a szabály, hogy amíg a beteg karanténban van, a neki felírt gyógyszert egy hozzátartozónak vagy ismerősnek kell kiváltania.

A favipiravir tartalmú gyógyszert március elején nyilvánították a lakossági járóbeteg-ellátás keretei között is rendelhető gyógyszerré, hogy a betegek a kórház helyett otthon is gyógyulhassanak. A készítményt a COVID-ambulancián dolgozó orvosok és a háziorvosok a teszttel igazolt, enyhe és középsúlyos tüneteket mutató betegeknek írhatják fel .

Rusvai Miklós víruskutató szerint a teljes nyitás leghamarabb május végén vagy júniusban lehetséges itthon. Arról, hogy a szakértő szerint hogyan kerülhetjük el a negyedik hullámot, ide kattintva olvashat részletesebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra