Koronavírus: "az ötödik hullám leszálló ágban van"

Bár a járványügyi adatok szerint bízhatunk abban, hogy a koronavírus-járvány ötödik hulláma lassan lecseng Magyarországban, a pandémiának ugyanakkor még nincs vége - hívta fel a figyelmet dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.

Péntek reggelig újabb 100 haláleset történt itthon COVID-19-cel összefüggésben.

A járványügyi adatoktól az látszik, hogy a negyedik naptári héten elértük az ötödik járványhullám csúcsát - fogalmazott a szakember az RTL Klub Reggeli című műsorában pénteken. Hozzátette, az elmúlt két hétben már csökkent a napi új fertőzések száma: az ötödik héten 13, a hatodik héten már 32 százalékkal a negyedik héthez viszonyítva. "Bízzunk benne, hogy a járvány most már leszálló ágba kerül" - tette hozzá.

Galgóczi ezzel együtt kiemelte, hogy a világjárványnak még nincs vége. Továbbra is tart a felső légúti fertőzések szezonja, a koronavírus és egyéb kórokozók is cirkulálnak még. Mindennek tükrében az osztályvezető az oltások fontosságát hangsúlyozta az interjúban. Mint elmondta, azok számára, akik hat hónapnál régebben kapták meg COVID-19 elleni oltásukat, mindenképpen ajánlott a harmadik, megerősítő oltás, amellyel megfelelő szinten lehet tartani a védettséget a súlyos megbetegedéssel szemben.

"Mindenki tarthat attól, hogy megfertőződik" - húzta alá azzal kapcsolatban, hogy az új típusú koronavírus-fertőzés meglehetősen kiszámíthatatlan, ezt lehetett látni a korábbi járványhullámok alkalmával is. Biztosan senkiről sem lehet kijelenteni, hogy fertőzés esetén nem betegszik majd meg súlyosan, és a leghatékonyabb védelmet jelenleg a védőoltás jelenti. "A lakosság 60-70 százaléka élt az oltás lehetőségével, megértette, hogy ez fontos a megelőzésben, mind az egyéni védelemben, mind a közösség érdekében" - fogalmazott Galgóczi.

ECMO-kezeléssel mentették meg két koronavírus-fertőzött kismama életét az SZTE klinikai központjában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.