Koronavírus: az influenzához hasonlóan terjed

Az új koronavírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik, nem pedig úgy, mint az azonos családba tartozó SARS-vírus. Emiatt az új kór jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél - állapították meg a kínai kutatók a fertőzött betegek orr- és garatváladékának mintáit vizsgálva.

A kutatók a Kanton tartományban vizsgálták meg 18 beteg szervezetében a koronavírus mennyiségét. Egy beteg orrában és garatában mérsékelt mennyiségű vírust találtak - annak ellenére, hogy az érintett nem mutatta a betegség tüneteit. Ez megerősíti azt a feltételezést, hogy a betegség jellemző tüneteit nem mutató emberek is terjeszthetik az új koronavírust. A másik 17 beteg esetében kimutatták, hogy a vírus rögtön az első tünetek megjelenése után szaporodott.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, influenza, SARS
Szájmaszkot viselő turisták Szöulban. Fotó: Getty Images

Nem a SARS-hoz hasonlít

Amikor az orrban több vírus van jelen, mint a garatban, az inkább az influenzához hasonlít, nem a SARS-vírushoz. A tünetet nem mutató beteg esetében is hasonló mintázatot mutattak ki. "Ez azt mutatja, hogy vírus a felső légúti szervekből terjed, és tünetmentesen is terjeszthetik emberek" - magyarázta Gregory Poland, a rochesteri Mayo Klinika virológusa és oltóanyagkutatója, aki nem vett részt a tanulmányban. A tanulmányt jegyző kutatók pedig hangsúlyozták, hogy eredményeik csupán előzetesek, azonban új bizonyítékkal szolgálhatnak arra, hogy az új koronavírus nem olyan, mint a koronavíruscsalád más tagjai.

Az új koronavírus gyorsabb az influenzánál - olvassa el a részleteket!

A SARS-vírus mélyen az alsó légutakban okoz fertőzéseket és tüdőgyulladást, ezzel szemben úgy tűnik, hogy az új vírus mind a felső, mind az alsó légutakban jelen van. Ezért nemcsak súlyos tüdőgyulladást okozhat, hanem könnyebben is terjedhet - az influenzához vagy a náthához hasonlóan. A kutatók szerint ezért más megközelítés szükséges a megfékezéséhez, mint amit a SARS-járvány esetén alkalmaztak.

Ezért terjed könnyebben

Amerikai kutatók felvázolták az új koronavírus egyik kulcsfehérjéjének háromdimenziós atomméretű szerkezetét, ami áttörést jelenthet a vírus elleni oltóanyag és a terápiás antitestek fejlesztésében, valamint a betegség diagnosztizálásában. Az Texasi Egyetem és az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kutatói kriogenikus elektronmikroszkóppal térképezték fel az új vírus tüskés fehérjéjét, miután a kínai kutatóktól megkapták a vírus genomjának szekvenciáját. A kutatók azt találták, hogy az új koronavírus a SARS-vírussal azonos ACE2 receptorhoz kötődik, de az új koronavírusnál az ACE2 kötődése 10-20-szor magasabb, mint a SARS-vírus esetében. Ez adhat magyarázatot az új koronavírus emberek közötti könnyebb terjedésére - magyarázta Jaso McLellan, az egyetem professzora, a tanulmány vezetőszerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.