Koronavírus: "a nyájimmunitás nem jó védekezés"

Nem lehet a nyájimmunitás kialakulására építeni az új típusú koronavírus elleni védekezést, a megoldást csak a védőoltás hozhatja el - hangsúlyozta a német kancelláriaminiszter.

A koronavírus-járvány kapcsán mostanában gyakran bukkan fel a hírekben a nyájimmunitás kifejezés. De pontosan mit jelent ez? "Egy járvány akkor ér véget, amikor az adott közösség tagjainak 60-70 százaléka átesik a fertőzésen, és így védettséget szerez a vírussal szemben, ami megvédi a fennmaradó 30-40 százalékot is. Ezt nevezik a tudósok kissé sziruposan nyájimmunitásnak" - mondta Helge Braun német kancelláriaminiszter.

Papírtörlő vagy kézszárító: melyik a jobb? Jelentősen hatékonyabb a kórokozók elleni harcban a papírtörlők használata kézmosás után, mint a kézszárító berendezések által fújt meleg levegő - derült ki egy új kutatásból. Részleteket itt olvashat.

Kifejtette azt is, hogy véleménye szerint ennek elérésére nem lehet alapozni az új koronavírus elleni stratégiát. "Ha a német lakosságnak csak a felét akarnánk védetté tenni 18 hónap alatt, naponta 73 ezer embernek kellene megfertőződnie" - mondta a miniszter, kiemelve, hogy "ekkora számokkal nem birkózna meg az egészségügyi rendszer". A nyájimmunitás ellen szól továbbá, hogy a fertőzési láncolatok felkutatásával foglalkozó egészségügyi hatóságok sem bírnák a tempót, így végül ellenőrizhetetlenné válna a járvány.

Csökkenteni kell a napi új fertőzöttek számát

"Ezért a fertőzések megakadályozására kell törekedni, és be kell várni a vírus elleni védettséget biztosító oltás kifejlesztését. Ez a német kormány stratégiája" - mondta a miniszter. A járványlassító intézkedések tegnap kezdődött fokozatos feloldásáról elmondta, hogy a vírus reprodukciós rátájának (R0) alakulása alapján lehet majd megítélni, hogy jó úton jár-e Németország. A korlátozások további lazításához stabilizálódnia kell a napi új igazolt fertőzések számának, ami 1,0-ás R0 értéknek felel meg. Ez azt jelenti, hogy minden fertőzött legfeljebb egy további embernek adja át a vírust.

Németországban sok üzlet újranyitott a korlátozások feloldásával. Fotó: Getty Images
Vásárlók várnak a bejutásra egy frissen újranyitott optikaüzletben Lipcsében. Fotó: Getty Images

Az orvos végzettségű politikus hangsúlyozta, hogy a fertőzések száma már akkor vészes emelkedésnek indulna, ha tíz fertőzött közül csak egyetlen egy adná tovább a kórokozót két embernek. "Ez jól mutatja, mennyire fegyelmezetten kell eljárnunk a lazítás szakaszában." Helge Braun kiemelte továbbá, hogy Németországnak "nagyon komolyan kell vennie" a Dél-Koreában alkalmazott stratégiát , amelynek célja a vírus lehető legteljesebb visszaszorítása a terjedését gátló intézkedésekkel, majd a visszatérés a mindennapi élet rendjéhez. Németország azonban fekvése és gazdasági szerkezete révén "nem tud, és nem is akar" annyira bezárkózni, mint Dél-Korea. "Akármennyire is szorítjuk vissza a vírust, külföldről mindig újra bejön majd" - mondta a miniszter, ezért javaslata szerint továbbra is be kell tartani a tisztasági előírásokat és a társas távolságtartás szabályát, hogy alacsony maradjon a napi új fertőzések száma.

Minél kevesebb az új fertőzés, annál sikeresebb a fertőzési láncolatok feltárása és megszakítása. Ehhez a munkához Németországban tovább növelik az egészségügyi hatóságok személyzetét. A járási egészségügyi hatóságoknál 20 ezer lakosonként fel kell állítani egy öt szakemberből álló munkacsoportot, amely csak a fertőzési láncok feltárásával, azaz kapcsolatkutatással és a tesztelés megszervezésével foglalkozik, szükség esetén a hadsereg (Bundeswehr) támogatásával.

Késik a pán-európai kapcsolatkövető rendszer

Az úgynevezett kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazások (contact tracking app) alapjának szánt páneurópai rendszer (Pan-European Privacy-Preserving Proximity Tracing - PEPP-PT) fejlesztéséről Helge Braun elmondta, hogy módosítani kell az okostelefonokat működtető operációs rendszereken, amihez "a nagy digitális vállalatok" közreműködése szükséges, ezért a vártnál tovább tart.

A rendszert fejlesztő kutatócsoport egyik vezetője, Chris Boos egy április 10-én tett nyilatkozatában még azt mondta, hogy április 15. és április 19. között jelenhetnek meg az első ilyen alkalmazások. Úgy fogalmazott, a fejlesztés három fő célt szolgál. Az első a fertőzésterjedési veszély megállapítására szolgáló adatok pontos mérése, a második a magánszféra sérthetetlenségének biztosítása, a harmadik az interoperabilitás, az alkalmazások országok közötti együttműködése, ami elősegítheti a járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorítások visszavonását.

A koronavírus-járványban rengetegen igyekeznek segíteni környezetükben. Egy brit tanár - akiről az nlc.hu cikkében olvashat - például napi 78 menzaadagot visz ki tanítványainak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.