Koronavírus: a folyosókon kezelik a betegeket a szomszédban

Súlyos ágyhiánnyal küzdenek a kelet-ukrajnai Harkiv megye kórházai, Szlovéniában pedig hétfőtől digitális oktatásra állnak át az iskolák a koronavírus-járvány miatt.

Továbbra sem lassul a koronavírus terjedése Ukrajnában: csütörtökre is több mint ötezer új beteget regisztráltak. A keleti országrészben lévő Harkiv megye egyik vezető tisztségviselője, Tarasz Pasztuh Harkiv pedig arról számolt be, hogy túlzsúfoltak a kórtermek, és már a folyosókon állítanak fel ágyakat COVID-betegeknek a kórházakban. Az oxigénterápiára és intenzív ellátásra szorulóknak szinte lehetetlen szabad ágyat találni a kórházakban. Szavai szerint 1,7 ezer ágyat irányoztak elő a koronavírusos betegek számára a megyében, most viszont csaknem háromezren vannak kórházban.

Koronavírus: látványos grafikonokon a hazai járvány felfutása - kattintson!

Jelenleg már több mint 156 ezer beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel. Az új betegek mintegy húsz százalékát a két legfertőzöttebb területről, Kijevből és Harkiv megyéből jelentették. Az előző nap is sok, 679 beteg került kórházba. Az ország egyébként már 289 ezer igazolt esetről és 5443 áldozatról számolt be.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus korlátozások, koronavírus kijárási tilalom, koronavírus kórház, koronavírus egészségügy, koronavírus szomszéd, koronavírus Szlovénia, koronavírus Ukrajna, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma
Az intenzív ellátásra szorulóknak szinte lehetetlen szabad ágyat találni a kórházakban.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Vásárolnának az orosz vakcinából

Közben Ukrajna azt is bejelentette, hogy esetleg vásárolna majd az új típusú koronavírus elleni orosz vakcinából, de csak akkor, ha azt már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta. Az egészségügyi miniszter, Makszim Sztepanov véleménye szerint azonban még korai a vásárlásról beszélni, mert az oltóanyagon még nem végeztek el minden klinikai vizsgálatot, illetve hatékonyságát és biztonságosságát sem igazolták még a nemzetközi szervezetek.

Szlovénia szigorít

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében újabb szigorításokat vezet be Szlovénia. Hétfőtől az egész ország területén digitális oktatásra állnak át az általános iskolák - 5. osztálytól felfelé - és a középiskolák is.

Péntektől lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be egyes járásokban, ahol magas a fertőzöttek száma, továbbá tíz főre csökkentik az összejöveteleken részt vevők maximális számát. Korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a sportrendezvényeken való részvételt is, valamint kötelezővé teszik a szájmaszkviselést zárt és nyílt térben. Szlovéniában egyébként eddig 9938 embert fertőzött meg és 5515 áldozatot szedett az új típusú koronavírus.

Koronavírusos lett a menyasszony, karanténba küldték a násznépet - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.