Koronavírus: 40 napig kezeltek egy fiatal fertőzöttet

A fiatalember eleinte nem hitt az új típusú koronavírus létezésében, később pedig úgy gondolta, ha meg is fertőződik, könnyen legyőzi majd a betegséget, hiszen erős az immunrendszere. Ennek ellenére negyven napig kezelték a szovátai fiatal férfit a marosvásárhelyi kórház járványosztályán.

A 31 éves Gál Csaba a maszol.ro -nak számolt be arról, hogyan élte meg a koronavírus-fertőzést. A fiatal férfi az ausztriai Salzburgban dolgozott, a főnöke azonban március 16-án közölte az alkalmazottakkal, hogy bezár a hotel, mert Tirolban már koronavírus-gócpontok alakultak ki. Csabának tehát haza kellett utaznia a romániai Szovátába. Néhány nappal később már jelentkeztek is nála a tünetek: hát-, szem- és fejfájást, gyengeséget, hőemelkedést, a szaglás és az ízlelés romlását, valamint étvágytalanságot észlelt. Úgy fogalmazott, ilyen tüneteket a 31 év alatt még egyszer sem tapasztalt. Panaszairól telefonon értesítette orvosát, aki mentőt küldött érte. A férfit a marosvásárhelyi megyei kórház járványosztályra szállították.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Románia, koronavírus-fertőzött, koronavírus kórház,
40 napig kezeltek a fiatal férfit. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Folyamatos hőemelkedése volt

A férfi arról is beszámolt, hogy a salzburgi munkatársai közül sokan már február elején átestek egy betegségen, amit akkor még csak egy keményebb megfázásnak hittek. A tüneteik közé tartozott a láz, a szaglás és az ízlelés elvesztése, a rosszullét és a gyengeség. Csabának nem volt láza, csak folyamatos hőemelkedése, azonban elmondása szerint állandóan izzadt. "Napi négyszer, ötször úgy verejtékeztem, mintha egy vödör vízzel öntöttek volna le" - emlékezett vissza a koronavírus-fertőzésből felgyógyult férfi.

Koronavírus: sokkal korábban eljutott Európába, mint hittük - részletek itt!

A fiatalember egyébként rendszeresen sportolt és jó egészségügyi állapotban volt, így azt gondolta, könnyen és gyorsan átvészeli majd a koronavírus-fertőzést. Azonban nem volt szerencséje: 40 napig kezelték a kórházban. Az orvosok szerint azért ilyen lassan épült fel, mert gyenge volt az immunredszere, Csaba azonban nem ért egyet ezzel az indoklással.

Most már jól van

Csaba azóta már jól van, és már vissza is tért a rendszeres sportoláshoz, hogy immunrendszerét megerősíthesse. A 40 napos kórházi tartózkodására visszagondolva azt mondta, örül neki, hogy bent tartották az egészségügyi intézményben, meg így legalább senkit sem tudott megfertőzni. Egyik legnagyobb félelme ugyanis az volt, hogy másokat is ilyen állapotba sodor. Az új típusú koronavírus létezésében kételkedőknek pedig azt üzeni, hogy a veszély igenis valós.

Merkely Béla elárulta, mikor jön a második hullám - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!