Koronavírus: 2021 közepén lehet elérhető az oltás

A következő év közepére elképzelhető, hogy széles körben elérhető oltóanyag áll majd rendelkezésre az új típusú koronavírus ellen - fogalmazott Szumija Szvaminatan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatóorvosa.

Jelenleg több mint húsz oltóanyag van már a klinikai tesztelés fázisában, közülük néhányról azt állítják, hogy már idén ősszel elkészülhetnek vele és forgalomba kerülhetnek . Ami persze remek hír lenne, hiszen a hűvösebb hónapok beköszöntével várható, hogy újra világszerte felerősödik a járvány. Ám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja szerint idén még nem valószínű, hogy egy szűkebb kört leszámítva elérhetővé válna a SARS-CoV-2 vírus elleni vakcina.

Itthon még nem indult el a második hullám A világ számos országában újra emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek napi száma. Az elmúlt héten itthon is többször volt 10 felett az új esetek száma, vasárnap pedig 22 új beteget jelentettek. Egy szakember szerint azonban ez még nem a járvány második hullámát jelenti. Részletek itt.

Vezető kutatóorvosuk, Szumija Szvaminatan úgy nyilatkozott ma egy tévés interjúban, hogy várhatóan 2021 elejére elkészülnek a kutatási eredmények, és az év közepére felfuttatható annyira a vakcina tömeggyártása, hogy az oltóanyag széles körben alkalmazható legyen. Abból indul ki, hogy egy vakcinajelöltnek körülbelül 10 százalék esélye van a sikerre, így a jelenleg folyamatban lévő kísérleti oltóanyagok közül legalább egy vagy kettő, de akár több is hatékony lehet.

Egy szerbiai fiatalember olyannyira kiborult azon, hogy már 10 napja nem érkezett meg a koronavírus-tesztje, hogy fogta magát, és éhségsztrájkba kezdett a Karaburma Katonai Orvosi Központban. Hogy erre mi volt a labor reakciója, megtudhatja az nlc.hu cikkéből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!