Kontaktkutatási programba kezdtek a britek

Átfogó program kezdődött Angliában annak kiderítésére, hogy az új koronavírussal megfertőződött páciensek kivel kerültek közelebbi kapcsolatba fertőződésük idején. A kormány reményei szerint a program feleslegessé teheti a fertőzés gyanúja esetén jelenleg mindenkire egyformán kötelező elkülönítést.

A brit kormány 25 ezer kontaktkutatót toborzott. Az ő feladatuk lesz annak felderítése, hogy a szűrővizsgálattal igazolt koronavírus -fertőzöttek kikkel kerülhettek a szűrés előtt olyan közeli kapcsolatba, hogy átadhatták nekik a fertőzést. A program jelentős részben önbevallásra, illetve a későbbiekben egy erre a célra kifejlesztett mobiltelefonos alkalmazásra épül. Pozitív koronavírusteszt esetén a kontaktkutató szolgálat SMS-üzenetben, e-mailben vagy telefonon felveszi a kapcsolatot az érintettel, és megkéri, hogy fedje fel, kivel került szorosabb kapcsolatba a korábbi időszakban. A megnevezetteket a szolgálat felkutatja és indokolt esetben - ha valóban fennáll a fertőződés kockázata - megkéri őket, hogy 14 napra vonuljanak karanténba. A kormányfő szerint a szolgálat napi tízezer emberrel tudja felvenni a kapcsolatot.

Itthon is mobilapp segíti a járvány elleni harcot - a részletekért kattintson ide!

Az eljárást a következő hetekben várhatóan kiegészíti egy olyan mobiltelefonos alkalmazás, amellyel automatikusan, Bluetooth-jelekkel visszakövethetővé válik, hogy aki észleli magán a koronavírus-fertőzés tüneteit, az kivel került fizikai közelségbe a korábbi napokban. Az iOS és Android operációs rendszereken egyaránt futó alkalmazást május eleje óta próbálják a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten, és várhatóan a következő hetekben országszerte hozzáférhetővé válik. Ha valaki a koronavírus-fertőzés tüneteit észleli magán és az alkalmazáson keresztül értesíti erről a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS), az értesítés nyomán azok is automatikus riasztást kapnak, akiket az illető ugyan nem feltétlenül ismer, de a megelőző napokban 15 percnél hosszabb időt töltött közvetlen közelükben, például egy buszon utazva. A hatóságok őket is megkérhetik, hogy vonuljanak karanténba, vagy vessék alá magukat koronavírus-szűrésnek. Ha e szűrés eredménye negatív, akkor nem szükséges az elkülönítés. A britek egyébként a legfrissebb adatok szerint eddig 268620 fertőzöttet és 37542 áldozatot regisztráltak. A gyógyultak száma 1166, az aktív fertőzötteké pedig csaknem 230 ezer.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Európa, koronavírus Nagy-Britannia, koronavírus Egyesült Királyság, koronavírus Oroszország, koronavírus Franciaország,
Maszkot viselő nő sétál York-ban, az Egyesült Királyságban. Fotó: Getty Images

Tovább lazítanak a franciák

Franciaországban több mint két héttel ezelőtt kezdték meg a koronavírus-járvány miatti általános karantén fokozatos feloldását. A kórházi kezelésre szorulók száma azóta is folyamatosan csökken, a kormány ezért a jövő héttől a kijárási korlátozások további enyhítését tervezi, elsősorban a járvány által kevésbé sújtott, zöld színnel jelölt megyékben. Az még kérdéses, hogy a vörössel jelölt párizsi agglomeráció, valamint az ország észak-keleti része átkerülhet-e a zöld övezetbe, vagyis feloldja-e kormány azt a korlátozást, amely alapján a franciák a lakóhelyüknek csak a 100 kilométeres körzetében mozoghatnak, valamint engedélyezi-e a középiskolák, a vendéglátóhelyek és a parkok megnyitását.

Várhatóan a jövő héten vezetik be a StopCovid elnevezésű alkalmazást is, amelynek célja, hogy a felhasználó automatikus értesítést kapjon arról, ha egy koronavírus-fertőzött közelébe került legalább 15 percre, ezért ajánlott teszteltetnie magát. Az applikáció önkéntes alapon és névtelenül, Bluetooth segítségével működik, nagy hangsúlyt fektetve az adatvédelmi és biztonsági szempontokra - így például nem tárolja el a lokációkat. "A járvány még nem ért véget, az applikáció viszont sokat segíthet nekünk" - hangsúlyozta Olivier Véran egészségügyi miniszter. A szerda esti adatok szerint 15680 koronavírusos beteget ápolnak a francia kórházakban, közülük 1501-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány kezdete óta összesen 101017 fertőzött került kórházba, 17839-en voltak lélegeztetőgépen, és már 66584-en távoztak gyógyultan a kórházakból. A legfrissebb adatok szerint pedig eddig 183038 fertőzöttről és 28599 áldozatról adtak hírt a franciák. Az aktív fertőzöttek száma csaknem 88 ezer.

Moszkva is enyhít

Moszkva hétfőn elkezdi a koronavírussal kapcsolatos óvintézkedések enyhítésének második körét. Ez azt jelenti, hogy megnyitják a parkokat, valamint a lakóknak engedélyezik a sétát és a szabadtéri sportolást - időbeosztási és maszkviselési kötelezettség mellett. A 65 évnél idősebbek és a krónikus betegek is elhagyhatják majd otthonukat. A parkok közül egyedül a Kreml melletti Zarjagyje marad zárva. Sportolni reggel 9-ig korlátozás nélkül lehet majd, sétálni pedig 9 és 21 óra között, hetente háromszor indulhatnak majd a moszkvaiak. A városvezetés két hét múlva dönt majd arról, hogy engedélyezhető-e korlátozás a nélküli a séta az orosz fővárosban. A vidámparkok és a játszóterek továbbra is zárva maradnak. A járványügyi szigorítások miatt padra ülni továbbra sem szabad, illetve a kerengők és más hasonló szabadtéri építmények sem használhatók.

A séta idejére főváros engedélyezi a kerékpár és más sporteszközök használatát, a parkokig pedig gépkocsi és tömegközlekedési eszközök igénybe vételét. Kötelező kesztyűhasználat vagy fertőtlenítés mellett újraindulhat a biciklikölcsönzés is. A koronavírus -fertőzöttek, a fertőzésgyanús személyek és a légúti megbetegedésben szenvedők, valamint ezen személyek hozzátartozói azonban továbbra sem hagyhatják el otthonukat. Kötelező lesz a házi karantén betartása azok számára is, akiket tisztiorvos utasított erre - például azért, mert nemrég tértek vissza külföldről.

Ezeken felül június 1-jén az autószalonok és a nem élelmiszert árusító üzletek is megnyitnak Moszkvában. A hétvégi vásárokat június 5-étől rendezhetik meg. Működni kezdenek a javítóműhelyek, a vegytisztítók és más olyan szolgáltatások is, amelyek esetében nem szükséges hosszabb kontaktus az ügyfelekkel. Az önizoláció többi szabálya - például a közlekedés digitális engedélyhez kötése - viszont továbbra is hatályban marad. Az oroszok egyébként eddig 379051 fertőzöttet és 4142 elhunytat regisztráltak. A gyógyultak száma 150993, az aktív fertőzötteké pedig csaknem 224 ezer.

Sátrazással gyűjt a helyi hospice alapítványnak egy brit fiú - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra