Kínában kitörhet a koronavírus-járvány második hulláma?

Az ázsiai országban fellélegeztek, mivel alig van új Covid-19 beteg, egyre több helyen áll vissza az élet a megszokott kerékvágásba. Ám egy tanulmány szerint Kína elkapkodta a járványhelyzet feloldását, ezzel pedig azt kockáztatják, hogy újra fellángol majd a koronavírus-fertőzés.

Vuhanban, az új koronavírus-járvány epicentrumában január végén rendeltek el karantént, később pedig Hupej tartomány több városára kiterjesztették azt. Kínában leállt az iskolák, a gyárak és a közlekedés nagy része. Február végére javulni kezdett az országban a járványhelyzet, egyre kevesebb új Covid-19 beteget jelentettek. Az elmúlt napokban fel is oldották a karantént, és a legtöbb üzemben ismét beindult a munka.

Mi lesz a járvány vége? Szakértők szerint négy lehetséges forgatókönyv létezik a koronavírus-járvány jövőjét illetően. A legrosszabb lehetőség szerint az emberiség akár több mint fele is áteshet a fertőzésen. Részleteket itt olvashat.

Ezt a gyors újraindulást azzal indokolták Kína vezetői, hogy nemcsak a saját gazdaságuk miatt van szükség van rá, hanem világszinten is. Mert miközben Ázsiában, úgy néz ki, lecseng a járvány, Európában és Amerikában még csak most jön a java, ezért a termelés beindításával próbálják csökkenteni a világszerte fenyegető gazdasági válságot.

A kapkodás miatt kiújul a koronavírusjárvány?

Ám az egyik legnevesebb brit egyetem, az Imperial College of London tanulmánya szerint a szigorítások gyors feloldásával könnyen lehet, hogy a járvány egy második hulláma sújtja majd a térséget, ami "cunamiként fog végigsöpörni rajta".

Kínában a legtöbb gyárban újraindult a munka, ami járványügyi szakértők szerint veszélyes lehet. Fotó: Getty Images
Kínában sok gyárban máris újraindult a munka, ami járványügyi szakértők szerint veszélyes. Fotó: Getty Images

A kutatók szerint jelenleg a járvány megfékezésének egyetlen hatásos módja a social distancing, vagyis a közösség kerülése. Szerintük ezt addig kéne tartani, amíg nem lesz elérhető a koronavírus elleni vakcina , ez pedig még akár másfél évbe is telhet.

Más szakértők ugyan nem vélekednek ilyen drasztikusan, de abban egyet értenek, hogy a gyárak beindulásával újra megnőhet a koronavírusos betegek száma. "Emberek milliói, akik még potenciális vírushordozók, újra közös étkezőkben, munkásszállókon fognak összetömörülni, ezzel pedig jelentősen megnő az esélye annak, hogy kialakul a járvány második hulláma" - magyaráza Heiwai Tang, a Hongkongi Egyetem tudósa.

Forrás: Asia Times

A járvány következtében kialakult pánikvásárlás miatt korlátozásokat vezetnek be a boltok. Erről az nlc.hu cikkében olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.