"Kéz-láb-száj betegség" - egyre több a halott

Lázzal, hólyagokkal, szájüregi fekélyekkel és kiütésekkel indul, majd megbetegíti a bélrendszert és akár halált is okoz az a vírus, amely most Vietnamban legalább 10 gyermek, Kínában legalább 28 gyermek haláláért felelős.

Pontos adatok nincsenek, mert ez a betegség nem tartozik a kötelezően bejelentendőek közé.

A kór rendkívül fertőző, és az EV71 vírus okozza. Fertőzött nyálkával, nyállal és széklettel terjed.

Becslések szerint a fertőzöttek száma a több ezret is meghaladja, emiatt félő, hogy az egész régiót érintő járvány tör ki.

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy mivel a vírus erősen fertőző, ezért könnyen átjuthat más országokba is.

A kínai egészségügyi minisztérium és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem tartja aggasztónak a helyzetet, és azt állítják, a betegség nem fogja befolyásolni a Pekingi Olimpiai Játékokat

Kínában már csaknem 16000 gyermek fertőződött meg, pedig megjelenésekor április végén még csak 800 esetet jelentettek a keleti Anhui tartományból.

A kínai kormány hétvégén országos riadót rendelt el a vírussal kapcsolatban, mely már a keleti, a középső és a déli országrészben is felütötte fejét, nem kímélve az Olimpiának otthont adó Pekinget sem. Pekingben szintén komoly lépéseket terveznek Chen Zhu egészségügyi miniszter vezetésével, aki az országos intézkedéseket hangolja össze.

Minden hatékony intézkedést bevezettek, és a betegséget már az úgynevezett C-kategóriába sorolták. Ez azt jelenti, hogy mostantól minden egyes esetet 24 órán belül jelenteni kell az egészségügyi minisztériumnak.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

A változóan felhős időt követően hajnalban északnyugat felől szakadozottabb frontális felhőzet érkezik. A nappali csapadékgócok estére megszűnnek, de az időszak második felében az északi, északnyugati tájakon kialakulhat néhol kisebb eső, zápor. A légmozgás mindenhol mérséklődik, legyengül, sőt többfelé szélcsend várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul, ennél alacsonyabb értékek a hidegre hajlamos helyeken valószínűek. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?