Jó hír a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban

A tavalyi évben öt százalékkal csökkent a három nagy kórházi fertőzéstípus okozta megbetegedések száma - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

Magyarország jelentőrendszere az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések vonatkozásában fejlettnek és széles körűnek számít egész Európában. Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb, most megjelent adatai alapján, a szigorú bejelentési kötelezettségnek köszönhetően három nagy fertőzéstípus, a Clostridium difficile okozta fertőzések, a véráramfertőzések, illetve az úgynevezett multirezisztens kórokozók okozta fertőzések (MRK) összesített esetszáma 2014-hez képest 2015-re 5%-kal csökkent - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

Nozokomiális fertőzéseknek nevezzük azokat a fertőzéseket, amelyek kórházi tartózkodás alatt, illetve a kórházból való távozás után jelennek meg. Pontosan milyen fertőzésekről van szó és mit tehetünk ezek ellen? Az alábbi cikkünkből kiderül!

Magyarországon a jelentési fegyelem folyamatosan javul, így a hivatal egyre átfogóbb képet kaphat az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekről. Magyarországon minden kórház számára kötelező bizonyos fertőzés-típusok előfordulásának a bejelentése. Számos fertőzés-típusra és osztály-típusra van országos szintű, jogszabály által előírt adatgyűjtés, melynek köszönhetően a fertőzések azonosítására nagyobb figyelem irányul.

Finnország és Németország között

A három nagy nozokomiális fertőzéstípus 2015-ös összesített esetszáma csökkent

Bár a fertőzések meghatározása nemzetközi szinten egységes, Európa különböző országaiban általában különböző módszertanokat alkalmaznak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések felügyeletére. Egyes európai áttekintések alapján a hazai adatok átlagosnak mondhatók. A nagy járványügyi jelentőségű, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések (Clostridium difficile) előfordulását tekintve Magyarország Finnország és Németország között helyezkedik el. A publikusan elérhető országos jelentések alapján Németországban 2015. évben közel 2,5-szer nagyobb arányban jelentettek a kórházak MRSA okozta nozokomiális (egészségügyi ellátással összefüggő) fertőzést, mint hazánkban. Míg Németországban 13,9, Magyarországon 5,9 nozokomiális MRSA fertőzés jutott 100 000 ápolási napra.

Pozitív fejlemény, hogy a három nagy nozokomiális fertőzéstípus (Clostridium difficile fertőzés, MRK fertőzés, véráramfertőzés) 2015. évi összesített esetszáma érdemben, 688-cal (5%-kal) csökkent a 2014. évi esetszámokhoz képest.

Az egészségügyi ellátásba bekerült betegek szervezete, immunrendszere gyakran legyengült, nem ritkán már fennálló fertőző betegséggel érkeznek az ellátó intézménybe. A gyenge immunrendszerű, bizonyos krónikus megbetegedésben szenvedő pácienseket a fertőzések is könnyebben elérik, esetenként a saját bőrükön természetes módon jelenlévő baktériumok okozhatnak fertőzést. Ugyancsak gyakori eset, hogy a beteg immunrendszerét mesterségesen kell gyengíteni (például szervátültetés során, a kilökődés kockázatának csökkentése érdekében). Az ilyen esetekben előforduló fertőzések 30-50 százalékát sajnos a legnagyobb gondosság és higiénés rendszabályok betartása mellett sem lehet megelőzni - olvasható a közleményben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.