Izoláció mesterfokon: ide költözött a járvány elől egy nő

Egy 185 ezer lakossal rendelkező olasz városból költözött egy nő az Északi-sarkkörön belül található, mindössze 28 lelket számláló Kongsfjordba a koronavírus-járvány közepén. A nem mindennapi váltás fontos dolgokat tanított neki.

2020 októberében érkezett meg Kongsfjordba Valentina Miozzo egy észak-olaszországi nagyvárosból. Új lakhelyén még jobban átélhette a koronavírus-járvány miatt általánossá vált izoláltságot és magányt. Ráadásul épp érkezése után kezdődtek a 24 órás sarki éjszakák, amikor a lakók hónapokon keresztül teljes sötétségben, napfelkelte és napnyugta nélkül élnek. A nő két hónapot töltött el itt, és elmondása szerint beleszeretett ebbe az életmódba, így egyelőre nem is tért vissza Olaszországba - számolt be róla a CNN.

izoláció, elszigeteltség, koronavírus-járvány
Az Északi-sarkra költözött a járvány elől egy olasz nő. Fotó: Getty Images

Már korábban is lételeme volt az utazás

A korábban túravezetőként dolgozó nő nevéhez egy népszerű blog is köthető, amelyet a fenntartható olaszországi utazásokról írt. A koronavírus-járvány miatt azonban túravezetőként már nem dolgozhatott. Valentina szeptemberben kapott egy ajánlatot egy Norvégia legészakibb részén lévő, sarkköri vendégház vezetéséről, amit két nap gondolkodás után el is fogadott. Egy hónappal később pedig már meg is érkezett a korábbi otthonától 3900 kilométerre fekvő Kongsfjordba, ahol egyébként egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak. Elmondása szerint remek lehetőségként tekintett erre az útra, hiszen így egy olyan helyet fedezhetett fel, amit magától talán soha nem választott volna úti célnak.

Elszigeteltség a köbön

Koronavírus: mennyire kockázatos most egy utazás? A válaszért kattintson ide!

A sarkvidéki tundrán olyan elszigeteltségben élnek, amit az európaiak el sem tudnak képzelni. A legközelebbi szupermarket például 40 kilométerre, a legközelebbi kórház pedig 320 kilométerre volt Valentina új lakhelyétől. A repülőtér és a bolt felé vezető, szűk, kanyargós, sziklás út ráadásul rossz időben teljesen járhatatlan. A rendkívüli viszonyok azonban nagyon fontos dologra tanították meg a nőt: arra, hogy ha az ember teljesen elszigetelten él, akkor jobban tud befelé figyelni, és még inkább képes megtalálni magában a mélyen rejtőző energiákat. "Ez egy csodálatos felfedezés volt" - mesélte.

Az örök utazó nem most először töltött el hosszabb időt külföldön, eddig viszont inkább melegebb éghajlatú országokat választott. Új tapasztalataival kapcsolatban azt mondta, hogy a Északi-sarkvidéket lehetetlen összehasonlítani más területekkel, mert itt egyszerűen minden teljesen más, mint a világ többi részén. Valentina azóta még északabbra költözött: a rendkívül távoli Svalbard-szigetvilág felé indult el. Ez a bolygó legészakibb egész évben lakott települése, ahol az utcákon legalább annyi jegesmedvét láthatunk, mint embert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!