Infektológus: a fiatalokat is lehetne hamarabb oltani

Dr. Pusztai Erzsébet infektológus szerint vannak országok, ahol az idősebb generáció mellett a legaktívabbakat is elkezdték beoltani. Szerinte ezen itthon is el lehetne gondolkodni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a WHO-val együttműködve azt tervezi, hogy a tokiói játékok minden résztvevő sportolóját beoltatja a koronavírus ellen - részletek itt .

Az infektológus szakértő az ATV Start című műsorában elmondta, a fiatalabbak COVID-19 elleni beoltása a minél mihamarabbi felszabadulásukat segítené elő, épp ezért már több országban is elkezdték az idősebb generációkkal együtt a legaktívabb korosztályok vakcinázását. Nem gondolja ugyanakkor, hogy a vakcinákkal biztonságosabb lenne előbb a fiatalokat beoltani - hiszen ha egy vakcina biztonságos és megvizsgálták, akkor bármelyik korosztálynál lehet használni.

vakcina koronavírus védőoltás korosztály
Ha egy vakcina biztonságos, bármelyik korosztálynak beadható. Fotó: Getty Images

Megnőtt az oltási hajlandóság

Az utóbbi időszakban megnőtt oltási hajlandóságról is beszélt Pusztai Erzsébet - szerinte ennek hátterében az állhat, hogy az emberek egyre többet tudnak meg az egyes oltóanyagokról, azok minőségéről és hatékonyságáról. Úgy látja, nem az a fő kérdés, hogy milyen az egyes oltóanyagok előállításának technikája, hanem hogy végigmentek-e a kellő vizsgálatokon, és azok során megfelelően hatékonynak találták-e őket. Hangsúlyozta: ha egy vakcinát az Európai Gyógyszerügynökség elfogad, azzal biztosan nincs probléma - így a kínai vakcina sem feltétlenül rossz, de bizonyítékát kell látni annak, hogy milyen a hatékonysága.

A gyerekekre sem veszélytelen

Ahogy arról már mi is írtunk , az utóbbi időben egyre több olyan gyerek kerül kórházba, akik korábban tünetmentesen átestek a fertőzésen, mert a betegség egy súlyos szövődménye, sokszervi gyulladás jelentkezik náluk. Dr. Pusztai Erzsébet szerint ez sajnos gyakori és nem csak a gyerekeknél. Úgy fogalmazott, túl sokáig emlegették, hogy a fiataloknál nem okoz komoly problémát a vírus, ez azonban nem igaz. A fertőzöttség után hónapokig tartó tünetek alakulhatnak ki, köztük szívpanaszok (például szívizomgyulladás), krónikus gyengeség, különböző fájdalmak, vagy akár légzészavar is. Az infektológus szerint épp ezért fontos, hogy a háziorvosok tisztában legyenek azzal, COVID-gyanú esetén milyen szereket érdemes adni a betegnek - ezzel sok esetben meg lehetne akadályozni a kórházba kerülésüket.

Egy hazai szakértő szerint az idei évünk még rá fog menni a koronavírus-járványra, vagyis még a vakcinázás elindulásával sem térhetünk vissza varázsütésre a régi életünkhöz. A részleteket olvassa el korábbi cikkünkben !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.