Halálos szalmonellabaktériumot találtak

Afrikában a szalmonella baktérium egy új, halálos törzse jelent meg, mely a HIV elterjedéséből kovácsol előnyt - olvasható a Nature Genetics szeptemberi számában.

Gordon Dougan professzor és a Sanger Intézet (Cambridge, Nagy-Britannia) munkatársainak vizsgálata szerint egy járványt okozó szalmonellatörzs a HIV okozta immunrendszeri gyengülést használja ki. Afrikában ezen törzzsel való fertőzések egynegyede halállal végződik.

A szalmonella baktérium több száz törzse ismert, nem bélben szaporodó formák esetén a fertőzés tünetei között láz, fejfájás, légzési problémák, és halálozás szerepel. A kutatók több hullámban elemezték a forgalomban lévő szalmonellatörzsek genetikai állományát, mely 52 éve van folyamatban. Mindazonáltal a nem bélfertőzést okozó formákat csak egy évtizede ismerjük.

A HIV ugyanakkor az immunrendszert támadja meg, a gátlás miatt lecsökken a szervezet védekező készsége, ami a társfertőzések megjelenését vonja maga után. A vizsgálat kimutatta, hogy a kérdéses szalmonellafertőzések 98 százalékában igazolható a HIV-pozitivitás. A járványt okozó törzs ellenáll az antibiotikumos kezelésnek, és az esetek 80 százalékában halálhoz vezet.

A felfedezés felveti azt a stratégiát, miszerint a HIV-fertőzöttek arányának csökkentése a szalmonellafertőzéseket is visszaszorítaná. A baktériumfertőzések idáig nem szerepeltek a HIV-társfertőzések számottevő szereplői között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!