Franciaországban nagyon népszerű a harmadik oltás

Párizsban már az ötödik hullámról beszélnek, rekordon a harmadik oltással beoltottak száma.

Franciaországban egyetlen nap alatt csaknem 200 ezren vették fel a koronavírus elleni oltás harmadik , emlékeztető adagját, s ez rekordot jelent - írta az MTI. Gabriel Attal szóvivő szerint a vakcina harmadik adagja iránti érdeklődés növekedése Emmanuel Macron államfő múlt heti bejelentése óta figyelhető meg. Emmanuel Macron államfő múlt héten bejelentette: a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentum érvényességét december 15-től három védőoltáshoz kötik a 65 éven felüliek és a veszélyeztetettek számára. Az első oltásra jelentkezők aránya is 20 százalékkal megemelkedett az elnöki beszéd óta.

paris
Hosszú sorok kígyóznak a Hotel de Ville előtt felállított oltóponton Párizsban november 15-én. Fotó: Getty Images

Védettségihez kötik az éttermek látogatását

Franciaországban a vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 72 óránál nem régebbi negatív tesztet) augusztus eleje óta kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken. Így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben. Az emlékeztető oltást a Pfizer/BioNTech vakcinájából az idősebb korosztály szeptember óta igényelheti, az 50 és 64 év közöttiek számára pedig december elején nyílik meg a lehetőség a harmadik adag felvételére.

A szóvivő úgy fogalmazott: "nyakunkon van az ötödik hullám, de az átoltottságnak és a védettségi igazolásnak köszönhetően nem sodor magával mindent". A koronavírus okozta betegség szövődményeiben elhunytak száma 30 és 50 között mozog naponta. A kormány közölte: egyelőre nem kell számítani újabb korlátozó intézkedésekre. Franciaországban jelenleg 7535 fertőzöttet ápolnak kórházban az egy évvel ezelőtti 33 ezerhez képest, intenzív osztályon 1277 súlyos beteg fekszik, az ellátórendszer nincs leterhelve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.