Fertőző jégkockák az italainkban

Háromból egy étteremben, kávézóban vagy kocsmában szennyezett jeget szolgálnak fel az italokhoz, veszélyeztetve ezzel a vendégek egészségét - derül ki egy új tanulmányból.

Az amerikai Egészségvédelmi Ügynökség (HPA) által végzett felmérés alapján a szakértők megállapították, hogy a 88 vizsgált vendéglátóipari egység 30 százalékában a jégkockák, a jégadagolók és jégtároló gépek felületén számtalan kórokozó baktérium tenyészett, köztük olyanok is, melyek csak vécéhasználat után és a kézmosás elmaradása miatt kerülhettek a jégkockák felületére.

Egy korábbi egészségügyi jelentésből kiderült, hogy a gyomorpanaszokkal küszködő emberek száma csaknem 50 százalékkal emelkedett az 1990-es évek óta. Az Egyesült Államokban ez évente 17 millió gyomorpanaszos esetet jelent, ami 11 millió kiesett munkanapot okoz.

A vizsgált jégminták mintegy 30 százalékán találtak a kutatók nagy mennyiségű kóliform baktériumot. Ezek közül három minta esetében az enterococcus, és egy minta esetében az E.Coli magas szintjét is megállapították az Egészségvédelmi Ügynökség kutatói. "Csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy az éttermekben felszolgált jégkocka egészségügyi szempontból megfelelő, ha megbizonyosodunk róla, hogy a jég tiszta vízből készült, valamint a jégadagolók és egyéb eszközök is higiéniai szempontból kifogástalanok" - mondta Judith Tapper, a HPA munkatársa.

"Mivel a jég alapvetően vízből áll, ezért sajnos sokan tévesen úgy gondolják, hogy a jégkészítő berendezéseket nem kell olyan alaposan tisztítani, mint a látható szennyeződésekkel fertőzött egyéb eszközöket, de ez a mostani tanulmány bebizonyította az ellenkezőjét" - mondta Dr. John Piggott, a HPA laboratóriumának igazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!