Előrelépés Lyme-kór ügyben

Egy, a Lyme-kórt okozó baktérium számára esszenciális fehérjét azonosítottak a dallasi Texasi Egyetem Dél-Nyugati Klinikai Központjának mikrobiológusai.

A felfedezés segíthet a kullancs által terjesztett fertőzés leküzdésében. A BmtA fehérje segíti a mangánszállítást a gazdakullancsból (vagy -emlősből) a Lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferi baktériumba. A mostani vizsgálat során a kutatók genetikailag BmtA hiányossá tett B. burgdorferi baktériumok egerekre gyakorolt hatását figyelték meg. Laboratóriumi körülmények között a módosított baktérium lassabban növekszik, ám nem tér el drámaian egészséges társaitól. Egérben azonban képtelen növekedni - mondta el az eredményekről írt közlemény rangidős szerzője, Dr. Michael Norgard, a mikrobiológiai intézet vezetője.

A kutatás közben az is kiderült, hogy a B. Burgdorferi működéséhez nem szükséges feltétlenül a vas. Az ismert baktériumok közül mindössze egy-két másik faj létezik, mely vas nélkül is képes növekedni - jelentette ki a vezető szerző, Dr. Zhiming Ouyang mikrobiológus. Ouyangék valószínűsítik, hogy ennél a baktériumnál a mangán játssza azt a fontos szerepet, melyet a legtöbb faj esetében a vas. Az eredmények a Proceedings of the National Academy of Sciences online számában jelentek meg. Következő lépésként tisztázni kell a mangán pontos működését a baktériumban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.